“Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és
utána még legalább egy nyáron át?” - teszi fel a kérdést Hartay Csaba legújabb
novelláskötetének narrátora az első, Még egy nyár című kis írásban,
aminél frappánsabb bevezetőt el sem tudnék képzelni ehhez a könyvhöz. A
Viharsarki Kattintós elnevezésű Facebook-oldal első számú szellemi motorja
közel öt évvel a Turbo - Rajongók voltunk megjelenését követően újra az
1980-as, '90-es évek Magyarországába ugrik fejest, méghozzá ismét kiváló eredménnyel.
Lévén költővel is dolgunk
van - nem csak prózaíróval -, stílusa lírai, már-már megkapóan szentimentális
(és ez itt nem pejoratív jelző), rövid terjedelmű elbeszélései pedig nem a
nosztalgia giccsbe hajló vagy éppenséggel avíttas oldalát fogják meg, hanem a
szabadságvágyban tocsogó, derűs gyermek- és ifjúkori pillanatokat. Május
elsejei felvonulás, Samantha Fox-poszter, lakótelepi játszópajtások, hétfői
adássszünet, Depeche Mode-kazetták, balatoni nyaralások, vidéki kirándulások,
boroskóla, satöbbi. Egy újabb bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül a
fősodorból kerülnek ki a tökéletes érzékről és egyedülálló tehetségről
tanúskodó, emlékezetes alkotások.
Gyakran jut az a hálás szerep nekem, hogy 1999-ben születettként olyan könyvekről írjak akár hosszabban, akár rövidebben, amik a születésem előtt játszódnak vagy pont egy olyan időszakot dokumentálnak, amiből már kimaradtam. Mondjuk én azért is szeretem annyira őket, mert - ha annyira hitelesek, mint Csaba leíró prózája - könnyedén bele tudom élni magam egy akkor kamaszkorát élő srác helyzetébe, a sorokon keresztül bele tudok bújni akár az elbeszélő bőrébe is. Szinte látom a frissen épült, tíz emeletes lakóházak előtt gyülekező gyereksereget, a türelmetlen szülőket, akik már lesik az órát, ha öt percet késik a gyerek, hallom a Híradóval párhuzamos diskurzust folytató apát, a másolt TAKT-kazettákon lejátszott Depeche Mode-számokat, a fülből kiirthatatlan italo discót és társaikat.
Akárcsak a Rajongók voltunk vagy a Lerepül a hülye fejetek esetében, a szerző ezúttal is tanúbizonyságot tesz arról, mennyire fontos volt egy generációnak ez a korszak. Ezúttal rövid terjedelmű, ügyesen tömörített, sallangmentes párpercesekben készített leltárt emlékeiről, ez pedig már a megjelenés előtt felkeltette az érdeklődésemet. Ahogy az említett művekben, úgy ebben sem csalódtam, sőt ki merem jelenteni, hogy mindenkinek el kéne olvasnia - annak is, aki ugyanekkor gyerekeskedett és annak is, aki hozzám hasonlóan csak elbeszélésekből ismerheti, érdemes. (Itt köszönném meg, hogy hatására meghallgathattam Donna Summer Breakaway című dalát - eddig nem is ismertem ezt a fantasztikus szerzeményt! Továbbiak a fenti, végtelennek tűnő virtuális válogatáskazettán...) A letisztult, könnyen befogadható stílus mellett most is mindent átjár a zene, illetve azok a pillanatnyi benyomások, amiket visszaemlékezve úgy tud felidézni, mintha írás közben is ott állna az utcán vagy a nappaliban. Érezzük az illatokat, halljuk a hangokat vagy épp a csendet, szinte ugyanaz a lelkesedés jár át minket is, mint őt gyermekként.
A felvonultatott történetek mindegyike az elvesztett szabadságról szól, mégsem keserű számvetés, sokkal inkább lírai emlékképek tablója egy boldog gyerekkorról. Valóságos felüdülésként hat ez a 160 oldalnyi kikapcsolódás ebben a túlzsúfolt, feszített tempójú, egyre rosszabb irányokba tartó világban. Nehezen megfogható, mennyire más érzés kiszakadni egy idegőrlő nap után a való világból és visszamenni kicsit az időben, átélni a nyár utolsó hónapjának önfeledt pillanatait vagy a késő éjszakáig tartó, első diszkóélményeket. A két évvel ezelőtt újra megjelent Lerepül a hülye fejetekkel ellentétben ezúttal nem félig-meddig fiktív hősök szemén és párbeszédein keresztül élhetjük át újra (vagy először) a ‘80-as, ‘90-es éveket a vidéki Magyarországon, hanem az író személyes emlékeiből táplálkozva készítette el a kissé melankolikus hangulatú, de mindvégig ragyogóan pontos, hiteles megfigyelésekkel teli tablóját. Már megint, de mégis kicsit máshogy. Érdemes a továbbiakban is figyelni költői, prózaírói munkásságát is, hiszen van élet a mémeken túl. Én nagyon örülök neki, hogy elolvashattam, jó szívvel ajánlom tényleg bárkinek, ha kiváló kortárs magyar prózát szeretne forgatni - az ilyen nívót képviselő művekből kellene több erre a piacra!
Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!