6/08/2023

Lírai emlékképek egy gondtalan gyerekkorról | Hartay Csaba: Még nem is játszottunk (Scolar Kiadó, 2023)

“Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és utána még legalább egy nyáron át?” - teszi fel a kérdést Hartay Csaba legújabb novelláskötetének narrátora az első, Még egy nyár című kis írásban, aminél frappánsabb bevezetőt el sem tudnék képzelni ehhez a könyvhöz. A Viharsarki Kattintós elnevezésű Facebook-oldal első számú szellemi motorja közel öt évvel a Turbo - Rajongók voltunk megjelenését követően újra az 1980-as, '90-es évek Magyarországába ugrik fejest, méghozzá ismét kiváló eredménnyel.

Lévén költővel is dolgunk van - nem csak prózaíróval -, stílusa lírai, már-már megkapóan szentimentális (és ez itt nem pejoratív jelző), rövid terjedelmű elbeszélései pedig nem a nosztalgia giccsbe hajló vagy éppenséggel avíttas oldalát fogják meg, hanem a szabadságvágyban tocsogó, derűs gyermek- és ifjúkori pillanatokat. Május elsejei felvonulás, Samantha Fox-poszter, lakótelepi játszópajtások, hétfői adássszünet, Depeche Mode-kazetták, balatoni nyaralások, vidéki kirándulások, boroskóla, satöbbi. Egy újabb bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül a fősodorból kerülnek ki a tökéletes érzékről és egyedülálló tehetségről tanúskodó, emlékezetes alkotások.

Gyakran jut az a hálás szerep nekem, hogy 1999-ben születettként olyan könyvekről írjak akár hosszabban, akár rövidebben, amik a születésem előtt játszódnak vagy pont egy olyan időszakot dokumentálnak, amiből már kimaradtam. Mondjuk én azért is szeretem annyira őket, mert - ha annyira hitelesek, mint Csaba leíró prózája - könnyedén bele tudom élni magam egy akkor kamaszkorát élő srác helyzetébe, a sorokon keresztül bele tudok bújni akár az elbeszélő bőrébe is. Szinte látom a frissen épült, tíz emeletes lakóházak előtt gyülekező gyereksereget, a türelmetlen szülőket, akik már lesik az órát, ha öt percet késik a gyerek, hallom a Híradóval párhuzamos diskurzust folytató apát, a másolt TAKT-kazettákon lejátszott Depeche Mode-számokat, a fülből kiirthatatlan italo discót és társaikat.


Akárcsak a Rajongók voltunk vagy a Lerepül a hülye fejetek esetében, a szerző ezúttal is tanúbizonyságot tesz arról, mennyire fontos volt egy generációnak ez a korszak. Ezúttal rövid terjedelmű, ügyesen tömörített, sallangmentes párpercesekben készített leltárt emlékeiről, ez pedig már a megjelenés előtt felkeltette az érdeklődésemet. Ahogy az említett művekben, úgy ebben sem csalódtam, sőt ki merem jelenteni, hogy mindenkinek el kéne olvasnia - annak is, aki ugyanekkor gyerekeskedett és annak is, aki hozzám hasonlóan csak elbeszélésekből ismerheti, érdemes. (Itt köszönném meg, hogy hatására meghallgathattam Donna Summer Breakaway című dalát - eddig nem is ismertem ezt a fantasztikus szerzeményt! Továbbiak a fenti, végtelennek tűnő virtuális válogatáskazettán...) A letisztult, könnyen befogadható stílus mellett most is mindent átjár a zene, illetve azok a pillanatnyi benyomások, amiket visszaemlékezve úgy tud felidézni, mintha írás közben is ott állna az utcán vagy a nappaliban. Érezzük az illatokat, halljuk a hangokat vagy épp a csendet, szinte ugyanaz a lelkesedés jár át minket is, mint őt gyermekként.


A felvonultatott történetek mindegyike az elvesztett szabadságról szól, mégsem keserű számvetés, sokkal inkább lírai emlékképek tablója egy boldog gyerekkorról. Valóságos felüdülésként hat ez a 160 oldalnyi kikapcsolódás ebben a túlzsúfolt, feszített tempójú, egyre rosszabb irányokba tartó világban. Nehezen megfogható, mennyire más érzés kiszakadni egy idegőrlő nap után a való világból és visszamenni kicsit az időben, átélni a nyár utolsó hónapjának önfeledt pillanatait vagy a késő éjszakáig tartó, első diszkóélményeket. A két évvel ezelőtt újra megjelent Lerepül a hülye fejetekkel ellentétben ezúttal nem félig-meddig fiktív hősök szemén és párbeszédein keresztül élhetjük át újra (vagy először) a ‘80-as, ‘90-es éveket a vidéki Magyarországon, hanem az író személyes emlékeiből táplálkozva készítette el a kissé melankolikus hangulatú, de mindvégig ragyogóan pontos, hiteles megfigyelésekkel teli tablóját. Már megint, de mégis kicsit máshogy. Érdemes a továbbiakban is figyelni költői, prózaírói munkásságát is, hiszen van élet a mémeken túl. Én nagyon örülök neki, hogy elolvashattam, jó szívvel ajánlom tényleg bárkinek, ha kiváló kortárs magyar prózát szeretne forgatni - az ilyen nívót képviselő művekből kellene több erre a piacra!



(A kötet kiterített borítója a szerző Facebook-oldaláról. A bejegyzés nyitóképe az előlap felhasználásával készült, a teljes borító Rajka Mária munkája.)

A szerzőtől korábban olvastam: Nem boci! (2015)
Turbo - Rajongók voltunk (2018) Köszönöm a befogadást! (2019)
Átkiáltani az őszbe (2020) Lerepül a hülye fejetek! - újratöltve (2021)
Joe és Jen csodálatos utazása a gyilkolás terhe alatt (2022)

Hartay Csaba hivatalos írói oldala a közösségi médiában: Hartay Csaba | Facebook

Ha tetszik a blog, akkor ne felejts el követni minket Bloggeren keresztül, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! A közösségi felületek közül az Instagramon, a Molyon, illetve a Facebook-on vagyunk jelen. :) Utóbbi helyen várunk Az üst olvasóklubjába! Amennyiben úgy gondolod, támogathatod is az oldalt, erről itt informálódhatsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!