A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs író. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs író. Összes bejegyzés megjelenítése

6/18/2023

Talányos történetek hétköznapjainkból | Tóth Krisztina: Ahonnan látni az eget (Magvető Kiadó, 2023)

Töredelmesen bevallom, a szerzőtől eddig több könyvet is olvastam már (lírát, prózát egyaránt), de valahogy nem éreztem azt, hogy írásai rezonálnának a világommal. 2019-ben megjelent, Fehér farkas című kötetének novellái egy érett, beérkezett prózaíró képét rajzolták meg a fejemben, a történetek mindegyike különleges, eltérő hangulatú és stílusú lett, ezért szívesen kerítettem sorra első kispróza-válogatását, a Vonalkódot is. Akadt benne egy-két olyan írás, ami hellyel-közzel megfogott, de a költőként indult Tóth Krisztina kezdő lépései az epika terén viszonylag hosszú időre elvették a kedvemet attól, hogy “be merjem vállalni” másik hasonló jellegű művét. Valahogy a versei sem állnak közel hozzám, a gyerekeknek szóló költeményekről nem is beszélve, viszont a nemrégiben megjelent, négy év (2017-2021) újabb prózatermését összegyűjtő Ahonnan látni az eget felkeltette az érdeklődésemet és félredobva az előítéleteket álltam neki az ismerkedésnek. Viszonyom az írónővel továbbra is felemás, de ezek a szövegek azért egy fokkal jobban tetszettek, mint az egy évvel korábban olvasott vonalasok.

6/08/2023

Lírai emlékképek egy gondtalan gyerekkorról | Hartay Csaba: Még nem is játszottunk (Scolar Kiadó, 2023)

“Meddig tart a gyerekkor? Miért tart örökké, és utána még legalább egy nyáron át?” - teszi fel a kérdést Hartay Csaba legújabb novelláskötetének narrátora az első, Még egy nyár című kis írásban, aminél frappánsabb bevezetőt el sem tudnék képzelni ehhez a könyvhöz. A Viharsarki Kattintós elnevezésű Facebook-oldal első számú szellemi motorja közel öt évvel a Turbo - Rajongók voltunk megjelenését követően újra az 1980-as, '90-es évek Magyarországába ugrik fejest, méghozzá ismét kiváló eredménnyel.

2/04/2023

Egyenesen a könyvtárból! - Könyvajánló beszélgetések a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban


 Sziasztok! Az üst állandó szerzőjeként többször is találkozhattatok már zenei és könyves témájú blogbejegyzéseimmel, most azonban egy különleges tartalommal készültem Nektek, ugyanis 2023 januárjától a székesfehérvári Vörösmarty Rádió műsorán hetente több alkalommal is, véletlenszerű időpontokban hallhatóak azok a podcast jellegű, könyvajánló beszélgetések, amiket Sasvári Csilla szerkesztővel rögzítünk időről időre - a hajtást követően röviden mesélek az apropóról és még a felvételeket is megosztom, hátha sokaknak szolgál inspirációul a jövőben. Minden alkalommal teljesen ad hoc módon, egyedül a változatosság szempontját fókuszban tartva válogattam az aktuális olvasmányaimból, úgyhogy rendszert nem érdemes keresni az elgondolásokban, beszéljenek inkább a rögzített blokkok!

11/22/2022

Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról (10. évfordulós kiadás)

Általában igyekszem az írók életműveit megjelenési sorrendben olvasni, viszont Brandon Hackettnél teljesen az ellenkezője zajlik, valamiért a ,,legújabbal" kezdtem, és onnan haladok visszafelé. Nemrégiben az Isten gépei 10. évfordulós kiadását vettem elő, és remek szórakozásban volt részem.

Hackett: Isten gépei
Agave Könyvek, 2018, 300 oldal, puhatáblás (saját kép)