A kiadó nem titkoltan szívem egyik csücske, így nagy örömmel mutatom be a következő pár bekezdésben, hogy mire is számíthattok tőlük a harmadik negyedév során. Rengeteg izgalmas kötet várható, ezt garantálhatom! :) A fülszövegek, bemutatók nem a hivatalos, könyvre kerülő verziók, ezeket én igyekeztem legjobb tudásom szerint fordítani. :)
A következő receptnek egyetlen hibája van, mégpedig az, hogy nem lehet belőle eleget csinálni. :D Nagyon gyorsan elkészül, kiváló megmentője a felhalmozott, de elfelejtett banán és alma készleteknek. Ha nincs otthon mogyoróvajunk, kihagyhatjuk belőle nyugodtan, anélkül is igazán finom.
 |
| Ezt az egy darabot sikerült megmentenem a fotózáshoz. |
A Mindig egyre több után elég biztos voltam azt illetően, hogy László Zoltán összes eddig megjelent művét el szeretném olvasni, ennek megfelelően elkezdtem beszerezni a köteteket. A Nagate 2005 nyarán jelent meg a Delta Vision gondozásában, ez a szerző második regénye. A borítón látható festmény Sánta Kira munkája, szerintem tökéletesen passzol a könyvhöz mind ábrázolásilag, mind hangulatilag, nagyon ráérzett a műre.
 |
| Delta Vision, 2005, 436 oldal, puhatáblás (saját kép) |
Chris Carter újabb thrillerében visszatér a már jól
ismert stílus, hangulat és elbeszélési mód. Robert Hunter legújabb
esete brutalitásban nem marad el a korábbiaktól. Sőt! De erről kicsit
később.
A jelenetek még mindig rövidek, feszesek, feszültséggel teliek.
Carter jól machinál azzal, hogy mikor és hogyan szakít meg egy jelenetet
és aztán mivel folytatja a sztorit. Izgalmas részt érdekessel,
érdekeset izgalmassal vált fel. Soha nem fullad unalomba a történet. Ez
annak is köszönhető, hogy rendkívül sokrétű a nyomozás, mindig kiderül
valami fejlemény, ami tovább lendíti azt. A sorozatgyilkosságnak
köszönhetően pedig sok szálon halad nemcsak a történet, hanem a nyomozás
is.
Még mindig jelen vannak a történetben az „okostojás” jelenetek,
amikor valamelyik főbb szereplő (legtöbbször Hunter, de itt most másnál
is előfordult) olyan ismeretanyaggal áll elő, amely mintha az olvasó
általános műveltségét is bővíteni szeretné. Egyes fejezetvégi
felismerések, cliffhangerek pedig nem mindig annyira izgalmasak, mint
ahogy az elő van vezetve. Valószínűleg, ha fejezet közben hangzanának
el, nem is találnánk olyan izgalmasnak.
A történet viszont pörög, nem ül le egy percre sem, nincsenek
üresjáratok, karakterépítőnek szánt unalmas adalékok. A főszereplőket
nüansznyi dolgokból ismerjük meg a történet során.
Carter még mindig jól alkalmazza a meglepő fordulatok, felfedezések
eltolását a következő vagy az azutáni fejezetre. Emiatt nem tudjuk
letenni a könyvet.
Már az előző könyveiben is nagyon jól bemutatta, mennyire nem
érdemelték meg az áldozatok a halált és ráadásul azt a fajta halált,
amit a gyilkos nekik szánt. Ebben a részben ezt még erőteljesebben
fejezi ki. Az áldozatok tehetségesek, kedvesek, és sokszor nem
mindennapi élniakarás jellemzi őket, a gyilkossal szemben mégsincs egy
fikarcnyi esélyük sem. Nem hiszem, hogy bárkit hidegen fog hagyni
ezeknek az áldozatoknak a borzalmas halála.
Carter nagyon ügyesen keveri a paklit, még egy vakvágányt is képes
olyan mesterien beiktatni, hogy az ne vegyen el túl sok játékidőt,
ráadásul még releváns is legyen.
A történet egészen az utolsó etapig hibátlan. Amint azonban a
nyomozás a megfelelő irányba kezd haladni, a történet egy kissé
szétesik. Mind érteni akarjuk a miértet. És bár kapunk egy borzalmas
választ, az nem ad teljes választ, legalábbis számomra nem volt
elegendő.
A történet vége pedig több szempontból is zavart. A versenyfutás
akkor vált kiélezetté, mikor nem is egy, de két áldozatot is volt
esélyük megmenteni. Ám meg kell hogy mondjam, egyáltalán nem drukkoltam
nekik. Egyik leendő áldozat sem volt szimpatikus ellentétben azokkal,
akiket végül nem sikerült megmenteni, és esélyek nélkül váltak a gyilkos
áldozatává.
Ami pedig a végjáték harmadik szereplőjét illeti, egyáltalán nem
értettem egyet az ő sorsával. Ordít róla, hogy morális alapon kapott
ítéletet az írótól, holott ez a fajta moralitás egyáltalán nem
jellemezte a sztorit korábban. Túlságosan megkésve és szerintem
elhibázottan érkezett a morális ítélet. Ezek miatt nem tudom tökéletesre
értékelni a művet, így túlságosan öncélú lett a befejezés.
Ötlet: 4
Következetesség: 4
Stílus: 5
Érdeklődés fenntartása: 5
Emlékezetes jelenetek: 5
Kidolgozott karakterek: 4
Újraolvasás: 4
Átlag: 4,4
Totti
Szerintem hétvégén az egyik legjobb dolog főzni. Hogy miért? Sokkal több idő jut rá, a piacon kényelmesen be lehet hozzá vásárolni (még akkor is, ha kedvenc árusainknál olykor nagy sor torlódik fel). Tegnap úgy voltam vele, hogy csirkecombot nagyon régen ettünk már, így mindenképpen azt akartam készíteni. A kérdés már csak az volt, mitől lesz egy extra jó fogás.
 |
| Egy ilyen tányér után nem nagyon kell második fogás. :D |
Az utóbbi időben egyre többször bukkant fel különböző felületeken a Tigris! Tigris!, így gondoltam elérkezett az ideje annak, hogy végre elolvassam. Vajon a megjelenése után 66 évvel is bátran kijelenthető róla, hogy minden idők legjobb science fiction regénye?
 |
| Delta Vision, 2012, 296 oldal, puhatáblás (saját kép) |
Az utóbbi időszakban nem voltam/voltunk valami aktívak, de jelentem megvagyunk mindannyian. :) Lassacskán másfél éves lesz a blog, ennek apropóján gondoltam megosztom veletek, mire is számíthattok az elkövetkezendőkben.
