Ezt hallgasd! - 2022 rock/metal újdonságai, 3. rész (zene világnapja special)

Újabb három hónap után szokás szerint megérkezett az a saját kommentárjaimmal ellátott zenei lejátszási lista, amit a közelmúlt figyelemre méltó és hosszabb távra a fülemben ragadt megjelenéseiből gyűjtöttem össze. Külön figyelemre méltó kapcsolódás, hogy ez a poszt október elsején, a zene világnapján jelenik meg - talán ezért is, meg mert jobban szeretem a rövid összefoglalós formát, dalonként csak a lényegre törekedve megyek végig a tizenkilenc számon. Ahogy az lenni szokott, ez is egy elég szép vegyes felvágott lett: az északi melodikus death metaltól tufa magyar punkon át progrockos szupergroupig (uhh, kicsit nehéz lehet kimondani ezt a kifejezést...) akad minden, mi fémzenére éhes fülek ingere. Jó szórakozást kívánok ezúttal is, tartsatok velem egy újfent különleges utazásra!

1. H.E.A.T. - Back To The Rhythm

A leginkább AOR, azaz adult-oriented rock kategóriába beszorítható brigád egy kifejezetten kellemes kikapcsolódást nyújtó, jól összeszedett és emlékezetes tételeket kínáló lemezzel állt csatasorba. A frontra Kenny Leckremo énekessel tértek vissza, a korong nyitódala pedig egyúttal az én harmadik gyűjteményem megalapozója is és akárcsak a Kissin' Dynamite esetében, a jó öreg Bon Jovi jópár ujját megnyalná, ha képes lenne még hasonlókra...

2. Soilwork - Electric Again

Nagyon vártam az új Soilwork-anyagot, de kicsit későn emlékeztetett a világháló, hogy kint van, de ahogy megláttam, egyből repültem is rá és egymás után háromszor lepörgött. Sokkal inkább esélyes az év legjobbjait tömörítő lista élbolyába, mint a friss Megadeth, erre másnap reggel arra kelek, hogy elhunyt a gitáros. Mikor előző este még a legutóbbi remekeléseit hallgattam... Szomorú. Végtelenül, én pedig akár a Death, I Hear You Callingot is választhattam volna, hiszen a lemez egyik legkimagaslóbb tétele, mégis az egyből ható, legalább ugyanannyira tapadós Electric Again jött, ami szintén remek programadó, én pedig már tényleg nehezen tudnék elképzelni olyan helyzetet, amiben Björn úr dallamai ne lennének tökéletesek. Kicsit talán sok a The Night Flight Orchestrában eltöltött idők hatása, de akkor is zseniálisak és kész!

3. Skid Row - Tear It Down

Ez a Skid Row már nem ugyanaz, amelyiket a Youth Gone Wilddal megszerettem, de magasról teszek rá, ha még mindig ennyire stadionkompatibilis, tesztoszteron hard rockot tudnak kigurítani magukból! Az izzadtságszagú Def Leppard- és Guns N' Roses-féle próbálkozások helyett inkább az ő pazarnak ígérkező korongjukra mennék rá rövidesen, különösen ennyi biztató felvezetés után... Két hét múlva meg is teszem, remélhetőleg nem kell majd csalódni a többi nótában sem, addig is itt a legújabb adrenalinbomba. Egyszerű, nyilván többször hallott és agyonhasznált klisékből, fordulatokból építkezik, de garantáltan megmozdul rá a láb és indul a léggitározás!

4. Junkies - Nem lesz gáz

Nem titkolom, hogy elfogult vagyok a magyar punklegendákkal, mert zeneileg is képesek rendre elkápráztatni, a szövegeik pedig amellett, hogy tökéletesen reflektálnak az aktualitásokra, elmés módon íródnak, ráadásul nem a szex-drog-rakenroll hármas dicsőítésében merülnek ki. Nyáron újra kijött a H-Musicnál klasszikus Nihil című anyaguk CD-n és vinylen, nemrég pedig egy új, igazán politikus tétellel jelentkeztek. A kétértelmű cím kapásból telitalálat, én pedig akármennyire odavagyok a tavalyi Kézműves albumért, el kell ismernem, hogy hosszú ideje ez a "legdzsunkásabb" daluk. Nem véletlenül van egy playlistem külön, csak az ő szerzeményeikkel és várok egy Tabu, illetve SX7 újrakiadást is. Ugyanitt kislemez-borítós póló kerestetik!

5. The Cult - Give Me Mercy

Micsoda? Hogy lesz új The Cult album? Miii? - körülbelül ilyen reakciók jöttek ki belőlem a hír láttán. Hasonló alkalmakkor azért óriási para van bennem, hogy mit várjak egy ilyen veterán és számomra fontosnak tekinthető bandától. Aztán elindítottam a dalt és megnyugodtam, hogy még mindig tökéletesen ugyanolyan (jó) ez, mint harminc éve volt és amiért megszerettem a dalaikat. Lehet, hogy nem a legnagyobb villantás és lesznek ennél jobbak is az albumon, de fél perc után megkajáltam és tudtam, hogy be fog jönni - különben most nem lenne itt.

6. Disturbed - Unstoppable

Ahogy a The Cult esetében, úgy a Disturbednél is csodálkoztam, hogy ennyi idő után előrukkolnak egy komplett új koronggal, és mivel ők is különleges helyet foglalnak el a szívemben, a korábban már említett félelem itt is megvolt. Aztán az elsőként bemutatott Hey You, majd a friss Unstoppable megerősített abban, hogy felesleges izgulni, csípőből hozzák a rájuk jellemző stílusjegyeket, sőt! Még rá is tesznek egy lapáttal és alkotnak a fülből kivakarhatatlan, pazarul dallamos, amolyan edzéskompatibilis dalokat, mint régen. Ráadásul nekem ez a műfaj nagyon fekszik, türelmetlenül várom a novemberi lemezmegjelenést!

7. Paksi Endre - A Sziget 1. (Kizár minden Éden)

Az Ossian kétségtelenül egy zenei intézménnyé vált, különösen az utóbbi tíz évben, mióta a kevésbé keménykedős, sokkal inkább a Wellington-korszakra hajazó stílusformálódás miatt azok is mögéjük álltak, akik addig tisztes távolból figyelték a Paksi Endre által vezetett csapatot. Én meg pont, hogy akkor kezdtem egyre jobban elveszteni őket és A Tűz jegyébent az utolsó igazi Ossian korongnak tartva kevesebbet hallgatni. Örömömre A Reményhozó/Csak a Jót duó betalált és határozottan tetszett, de aztán a tavalyi produkciók megint elvettek a lelkesedésből. Nem a dalok gyengesége miatt, hanem azért, mert házi fennhatóság alá került a produkció és míg A Teljesség album működött, a Most Mi jövünk!-re keresztelt viszontválasz-feldolgozáslemez sem Krisztiánt, sem Gergőt nem látott. Endre szólólemeze is kettejük gyermeke az örök harcostárs Ricsivel, én pedig az előzetes nóták közül választottam most azt, amit már hallottam, míg le nem pörög a komplett anyag. Van bennem némi fenntartás és kritikus is vagyok egy ilyen jelentős művésszel, kíváncsi leszek hát a 14 dalos korongra, hamarosan tuti sorra kerül.

8. Iconic - Ready For Your Love

Nem, ez a dal sem az 1989-es Whitesnake-ről maradt le... Egy újabb Frontiers Kiadós, Alessandro Del Vecchio által összegründolt szupergroup, de olyan arcok vonulnak fel a színpadra ezen a néven, mint Michael Sweet vagy Tommy Aldridge, szóval cinkelésnek helye és oka nincs, ha csak a producer urat nem böködjük meg egy kicsit már megint... De ennek a lemeznek kivételesen volt értelme és hozott jó pár olyan szerzeményt, amik a '80-as, '90-es évek fordulóján sem vallottak volna szégyent. Ráadásul kell is a feloldás, mielőtt továbbmegyünk a következő indulókra...

9. Shinedown - The Saints of Violence and Innuendo

10. Subscribe - Relentless

Habár halványlila gőzöm sem volt, mit várjak ettől a produktumtól (Shinedown), egészen megtetszett. Kicsit rossz ötletnek is tűnik így utólag, hogy a Subscribe elé pakoltam, mert eléggé hasonlóak - azt leszámítva, hogy előbbiből azért kihallatszik a sterilitás, míg Csongor Bálintéknál megvan az az egészséges kosz, amit én annyira bírok. Egy komplett lemez viszont már jobban tetszene tőlük, az elmúlt húsz év egyik legeredetibb és legkülönlegesebb hazai produkciójának tartom a Subscribe zenekart. Most is minden rájuk jellemző és kedvelt stílusjegyet, zenei, dallambeli fordulatot megkapunk cirka négy és fél percben, emiatt pedig nem lehet nem újra és újra lejátszani a Relentlesst. Elsőre végigvigyorogtam az egészet, mert örültem annak, hogy semmi nem változott az elmúlt nyolc évben, mikor is a legutolsó teljes értékű stúdiócuccuk kijött, aztán egyre inkább elmerültem ebben a csodában, nem tudok nem rajongani érte. Shinedownékat illetően egy Hammer-kritikán kívül nem sok fogódzóm akad és míg Szénégető Ricsi kollégám érezhetően szereti ezt a bandát, magam eddig a létezésükről sem tudtam, haha... Maga a nóta kiérdemelte a helyét itt, elég különleges és sokat hallgatós, remélhetőleg mások érdeklődését is felkelti.

11. Zorall - Hamis álmok

12. Megadeth - Soldier On!

Kivételesen nem egy mashupokkal megpakolt új anyaggal rukkolt elő az idén húszéves brigád (volt ilyen EP a tavasszal, élő stúdiófelvételes best of címszó alatt, de annyira nem mozgatott meg sajna), hanem egy kizárólag saját dallam- és szövegvilágban fogant CD-t szabadítottak a világra. Erről a Hamis álmokat találtam annyira vállalhatónak, hogy többször is meghallgassam, de amúgy és összességében hiába van rajta egy szuper doomos tétel (Vakon), annyira feleslegesnek és erőltetettnek hat számomra már maga a próbálkozás is, hogy véleményem szerint továbbiakban kár az időt pazarolni rá. Most tényleg nagyon jó a csapat, Kori egy szuper énekes és Barbaró meg Hangya sem felejtettek el régisulis rock-, metaldalokat írni, de kínszenvedés volt végigrágnom magam rajta...

Akárcsak az új Megadeth-albumon, amiről már írtam korábban a blog hasábjain, nagyon nem is kívánom feszegetni a Mustaine Mester által elkövetett legutóbbi orvtámadást. Egy dalt azonban, ami erősen visszarepített 1992-be, itt hagytam róla, hogy emlékezhessünk, egyszer ilyen is volt. Hattyúdalnak borzalmas produktum ez a CD, remélhetőleg tudnak még szépíteni laza hat éven belül, különben végképp marad a nosztalgiázás...

És azt képzeljétek el, hogy lesz új Queensryche is! Hú... Behind The Walls címmel hoztam el 13-as sorszámmal az egyik legfrissebb albumelőzetest, ami ugyan elég hosszúra sikeredett, de egy fantasztikus epikus remekelés, ami egyszerre hordozza magában az új, modern ízeket és csap nyakon a nosztalgiafaktorral - határozottan nem érdemes kikerülni.

14. Meteora - Wings of Rebellion

S habár nekem kicsit még mindig fura a kétségtelenül tehetséges arcokból álló, ügyesen építkező, hazai székhelyű Meteora ezzel a melodikus szimfo-death keverékkel, legújabb lemezük nyitódala úgy beleragadt a fejembe, méghozzá napokra, hogy csak na! Bár vannak fenntartásaim a szöveget - főleg prozódiai szempontból - illetően, néha a melódiák is döccennek kicsit, emiatt a Napalm Kiadó valószínűsíthetően vasvillával üldözné el őket még sokat gyakorolni, a Denevér Stúdióból itthon simán vállalható, profinak tűnő produkcióval jöttek elő. Tetszik a borító, megvan ebben az egészben a fantázia is, elég masszív a lemez is, csak itt-ott lenne érdemes csiszolni az ügyön, s mehetne tovább ennél ütősebben is. Az biztos, hogy ha a verzék esetlegesen furák is, a refrént Ti is dúdolgatni fogjátok!

15. Slipknot - The Dying Song (Time To Sing)

Lehet fikázni, ezerrel köpködni Corey Taylorékat, az új lemezük akkor is ott van a 2022-es év legintelligensebb metallemezei között. És nem, nem vagyok rajongó, sem pedig bértollnok, egyszerűen csak megvan a fülem és szemem a pazarra, hallgatom is sokat. A következő listán éppen ezért újból elő fognak kerülni és addigra talán többet tudok elmondani a korongról - a lényeg, hogy ami ennyire populáris és durva is egyszerre, az nálam jó eséllyel lehet befutó. Ha pedig továbbra is ilyen minőséget képesek szállítani, semmi indokom arra, hogy beléjük álljak.

16. A-Z - The Far Side of the Horizon

Mark Zonder és Ray Adler a Fates Warningból tető alá hoztak egy progresszív rock szupergroupot (innen az A-Z név) és ezzel az iszonyú zebrás borítóval megjelentették az idei év talán legjobb nemzetközi anyagát. A Journey/Asia vonalas AOR mellett nagy adag FW-os remekelés került ebbe a 11 dalba, csaknem 50 perc erejéig. Bár ritka rossz a névválasztás és előnytelen az egész marketing meg minden, izgalmas és érdekes a produktum, kifejezett felüdülést jelent a mai világban és az én szememben óriási értéket is képvisel. Legalább négy-öt másik dalt is ide tehettem volna, mégis az egyik titkos kedvencem lett a befutó, de ahogy már lejöhetett, bátran ajánlom az egész anyagot hallgatásra, abszolút mestermunka.

17. Molics Zsolt emlékére - Tűzből születő

Ángyán Tamásnak köszönhetően állt össze egy M. Zs. emlékalbum, aminek egyik legjobb tétele szinte egy eltitkolt Ossian-dal is lehetne. Habár Molnár 'Stula' Péter énekli, egy pillantást vetve a zenészek sorára kiderülhet, hogy alapját Wéber Attila és Hornyák Péter követték el, ami még konkrétabb alapot ad a légből kapott párhuzamomnak. Ha pedig mindehhez hozzátesszük, hogy befigyel a Kalapács zenekar Nem az, ami megöl című klasszikusa is, mikor felcsendül a refrén, nincs az a true magyar rock-rajongó, aki ne lenne igazán kíváncsi a dalra... Ami nem egy könnyes búcsú és keserű emlékezés, hanem határozottan pozitív és felemelő üzenetű, remekül elkapott produkció: a középtempós nótákat kedvelőknek hosszú távra beragadhat, vigyázat!

18. King's X - Watcher

19. Ozzy Osbourne feat. Tony Iommi - Degradation Rules

A közelmúltban kevés lemez kapcsán olvastam annyi elmarasztaló véleményt, mint amennyit a veteránok végre megjelent legfrissebb anyaga kapott. Persze jogos, hiszen a hangzás egy jobb demóhoz is kevés lenne, összességében meg hol van ez a klasszikusokhoz képest? Nem az élen és még csak középtájon sem, de becsülendő és tiszteletreméltó, hogy egyáltalán van - sokan szeretnének ilyet nyújtani (stílusosan szólva) X év után is. Ozzy Osbourne Tony Iommival együtt pedig maga a stílus, a műfaj, a minden. Akárhányszor meglátom az énekes legenda legutóbbi fotóit, összetörik bennem valami, de szeretném a legjobbakat remélni, s habár engem annyira nem tud lekötni egészében ez az új lemez, nem semmi lehetett összehozni... Lehetnek hangmintákból az éneksávok meg ilyesmi, nem érdekel - tartsa meg nekünk még sokáig a Jóisten!