A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2022. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2022. Összes bejegyzés megjelenítése

12/31/2022

A 2022-es év összegzése, avagy minden rosszban van valami jó

Az év utolsó napján, drága Öcsém születésnapján azt hiszem ideje összegezni, mi mindent történt könyv- és blogügyileg 2022-ben. Ígérem, hogy nem lesz hosszú és ömlengős, igyekszem tömör lenni. :)


10/01/2022

Ezt hallgasd! - 2022 rock/metal újdonságai, 3. rész (zene világnapja special)

Újabb három hónap után szokás szerint megérkezett az a saját kommentárjaimmal ellátott zenei lejátszási lista, amit a közelmúlt figyelemre méltó és hosszabb távra a fülemben ragadt megjelenéseiből gyűjtöttem össze. Külön figyelemre méltó kapcsolódás, hogy ez a poszt október elsején, a zene világnapján jelenik meg - talán ezért is, meg mert jobban szeretem a rövid összefoglalós formát, dalonként csak a lényegre törekedve megyek végig a tizenkilenc számon. Ahogy az lenni szokott, ez is egy elég szép vegyes felvágott lett: az északi melodikus death metaltól tufa magyar punkon át progrockos szupergroupig (uhh, kicsit nehéz lehet kimondani ezt a kifejezést...) akad minden, mi fémzenére éhes fülek ingere. Jó szórakozást kívánok ezúttal is, tartsatok velem egy újfent különleges utazásra!

7/01/2022

Ezt hallgasd! - a 2022-es év rock/metal újdonságai (második rész: április-június)


Mondhatnám, hogy szinte egy szempillantás alatt telt el a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzés óta az esedékes három hónap, de mivel egy-egy alkalommal 36-38 tételesre is rúgott a végül csak 20 darabosra lefaragott felhozatal, ez az idő már kicsit sem tűnik annyira gyorsnak. Ugye? És akkor még el sem kezdtem sorolni, kik maradtak ki a szórásból… Biztosan lesznek jópáran, akik elkezdenek Alt+F4-ezni, ha kiderül, hogy sem az új Def Leppard, sem a még valamennyire ropogós (de nekem akkor is irtó puha és langyos) Kreator nem tudott megihletni annyira, hogy végül beválasszak róluk akár csak egy dalt is. Pedig hát mind a Take What You Want, mind pedig a Become Immortal esélyesek lettek volna a sessionbe való bekerülésre, de pár napja Dave Mustaine és csapata bedobta azt a thrash-gránátot, ami lazán veri az egyébként második számú kedvenc energiabomba-bandám nyár elején megjelent lemezének bármelyik szerzeményét. Már csak remélni merem ezek után, hogy nem kell csalódni a szeptember elején érkező Megadeth-lemezben, viszont addig is érkezzenek a tavasszal legtöbbet hallgatott és általam legjobbnak ítélt rock/metal dalok itthonról és külföldről egyaránt az elektro-indusztriálistól a klasszikus AOR-ig tele ismert, nagy nevekkel, régi visszatérőkkel és meglepő új felfedezésekkel…

3/26/2022

Márciusi lemezajánló #5 - A hibák ellenére is király! | Evergrey: Live Before The Aftermath / Live In Gothenburg (AFM Records, 2022)

 

Ha megkérdeznék, melyik volt az elmúlt hónapban általam legtöbbet hallgatott előadó - legalábbis a Spotify monitora szerint -, akkor minden bizonnyal az Evergrey lenne a befutó. Mostanában egyre jobban rákattantam ugyanis a májusban új stúdióalbummal előrukkoló svéd progmetalosok all-time munkássgára, aminek behatóbb megismerésére ez a két hónappal ezelőtt napvilágot látott 2CD+BluRay formátumú kiadvány is tökéletes ugródeszka lehet a szűzfülű 'greyeseknek. Ahogy annak ilyenkor lennie kell, egyszerre válogattak frissebb nótákat és örökös koncertkedvenceket, valamint bújtatott kincseket is előhúztak a tarsolyból, a végeredmény pedig majd' két óra tömény, de végig rendkívül hangulatos és izmos megszólalású, remekül felépített addigi életmű-összegzés, ami a King of Errorsra utalva akár úgy is leírható lenne, hogy a hibái ellenére is király.

3/13/2022

Márciusi lemezajánló #2 - A klérus üzenete: popcirkuszt mindenkinek! | Ghost: Impera (Loma Vista Recordings, 2022)


Most mondhatnám azt, hogy a Ghost nem tud hibázni, de akkor szembe mennék korábbi állításaimmal és azt nagyon nem szeretem magammal kapcsolatban. A 2018-as Prequelle-t követően elvesztettük egymást a zenekarral és a Kiss The Go-Goat / Mary On A Cross párosítás, ami egyébként egy nagyon menő 7 inches kislemezen is megjelent, enyhén szólva sem nyűgözött le. Azt már különösképpen hagyjuk, hogy amúgy előbbi nóta egy felgyorsított Dance Macabre volt és marad is, kész, pont, leszálltam a témáról. Addig is inkább hallgattam a régebbi kedvenceket és lelkesen vártam már egy új nagylemezt, ugyanis az eltávolodás ellenére is kíváncsi voltam arra, mit tudnak ennyi idő után villantani. Lehet-e még egyáltalán újat és többet mondani abban a skatulyában, amiben mozognak vagy ismételten önmaguk lenyúlását hallgathatjuk akár 8-10 dalon keresztül is? Mind a Hunter’s Moon, mind pedig a Call Me Little Sunshine meggyőző volt számomra, az első két előzetesként kihozott dalocska ugyanazt a klasszikus vonalas bandát mutatta, amit megszerettem, viszont a Twenties, nna… az aztán totál nem ütött be és még a lemezbe ágyazva sem tudott elkapni. Talán mert a korong legmetalosabb tételéről beszélhetünk?