"Nincsen párja a világon!" | SALVUS - Szabad szemmel (H-Music Hungary, 2024)

A Salvus az egyik kedvenc magyar zenekarom.

Biztos vagyok benne, hogy az Archaic soraiban is muzsikáló Erdélyi Péter, valamint azonnal megjegyezhető, karakteres énekhangú Pötörke Zoltán frontember nevével-arcával leginkább fémjelezhető banda egyike azon kevés hazai, magyar nyelven metalzenét játszó csapatoknak, akik hamar a fülben ragadó (és nem túlzottan populárisra vett) témákat játszanak, kifogástalanul egyensúlyoznak a durvább témákat szellősebb-dallamosakkal váltogató, egyedi zenei világukban, szövegeik pedig kifinomultak, intelligensek, ráadásul kritikai éllel is rendelkeznek. Utóbbi pedig egyáltalán nem nyílt, arcba mászóan direkt módon jelenik meg, sokkal inkább úgy, mint a költészetben: csodálatos metaforák, szívet-elmét-szemet-fület megnyitó allegóriák sorakoznak dalaikban, én pedig talán azért is szeretem Zoli verseit, mert akárhogy kapcsolódhatok hozzájuk.

Eddig is megvoltak a bármikor bevethető, agyonjátszott kedvenceim tőlük (a Hazavár, a Beszél a bölcs, a Koszorút fejekre, a Festékre vászon, a Méltatlanok jutalma, az Erdő meg a Késve gyászoló és akkor a 2012-es Metamorf kislemez remek feldolgozásait nem is említettem), de most, hogy a jobbnál jobb klipes kislemezdalok - mínusz Túl az Óperencián - után egyben hallhatom az ötödik, Szabad szemmel címre keresztelt album dalait, nehezen tudnék egy új instant favoritot választani.

SEPUPULTURA, GITÁR, METÁL | Cserna-Szabó András (szerk.) - Stay Brutal! (21 írás a metálról. Helikon Kiadó, 2023)

Mivel van ennek a kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink, költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó kifejezetten hangulatos írásában!

A huszonegy tétel kiváló időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje. Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson, az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik, mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé változatos.

A baj az, hogy gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat, mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának, akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát - elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó, biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a YouTube-on.

A kezdeményezés kiváló, a végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás. Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…

De hogy miért is lett a bejegyzés címe az, ami és egyáltalán mi ez a nyitókép? Ajánlom elolvasásra az alábbi cikket és mindenre fény derül: https://www.rockbook.hu/hirek/egy-szentesi-berhaz-falara-harmadjara-felkerult-mar-ikonikussa-valo-sepupultura-gitar-metal (A metalt nem lehet elhallgattatni, ugye?!)

Ezt hallgasd! - 2022 rock/metal újdonságai, 3. rész (zene világnapja special)

Újabb három hónap után szokás szerint megérkezett az a saját kommentárjaimmal ellátott zenei lejátszási lista, amit a közelmúlt figyelemre méltó és hosszabb távra a fülemben ragadt megjelenéseiből gyűjtöttem össze. Külön figyelemre méltó kapcsolódás, hogy ez a poszt október elsején, a zene világnapján jelenik meg - talán ezért is, meg mert jobban szeretem a rövid összefoglalós formát, dalonként csak a lényegre törekedve megyek végig a tizenkilenc számon. Ahogy az lenni szokott, ez is egy elég szép vegyes felvágott lett: az északi melodikus death metaltól tufa magyar punkon át progrockos szupergroupig (uhh, kicsit nehéz lehet kimondani ezt a kifejezést...) akad minden, mi fémzenére éhes fülek ingere. Jó szórakozást kívánok ezúttal is, tartsatok velem egy újfent különleges utazásra!

Mi a helyzet az új Megadeth-albummal?

Ezt hallgasd! - a 2022-es év rock/metal újdonságai (második rész: április-június)

Mondhatnám, hogy szinte egy szempillantás alatt telt el a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzés óta az esedékes három hónap, de mivel egy-egy alkalommal 36-38 tételesre is rúgott a végül csak 20 darabosra lefaragott felhozatal, ez az idő már kicsit sem tűnik annyira gyorsnak. Ugye? És akkor még el sem kezdtem sorolni, kik maradtak ki a szórásból… Biztosan lesznek jópáran, akik elkezdenek Alt+F4-ezni, ha kiderül, hogy sem az új Def Leppard, sem a még valamennyire ropogós (de nekem akkor is irtó puha és langyos) Kreator nem tudott megihletni annyira, hogy végül beválasszak róluk akár csak egy dalt is. Pedig hát mind a Take What You Want, mind pedig a Become Immortal esélyesek lettek volna a sessionbe való bekerülésre, de pár napja Dave Mustaine és csapata bedobta azt a thrash-gránátot, ami lazán veri az egyébként második számú kedvenc energiabomba-bandám nyár elején megjelent lemezének bármelyik szerzeményét. Már csak remélni merem ezek után, hogy nem kell csalódni a szeptember elején érkező Megadeth-lemezben, viszont addig is érkezzenek a tavasszal legtöbbet hallgatott és általam legjobbnak ítélt rock/metal dalok itthonról és külföldről egyaránt az elektro-indusztriálistól a klasszikus AOR-ig tele ismert, nagy nevekkel, régi visszatérőkkel és meglepő új felfedezésekkel…

[Lemezajánló] Tom hitvallása - Evergrey: A Heartless Portrait (The Orphean Testament) /Napalm Records, 2022/

Kis túlzással akár azt is mondhatnám, hogy Tom S. Englund, az Evergrey frontembere a svéd Köteles Leander: fáradhatatlan zenekari motor kiapadhatatlan kreatív energiákkal. Eddig mondjuk nem volt jellemző a zenekarra, hogy egymást követő években jelentessenek meg új albumot, de hát a kényszerű bezártság és turnéhiány hozta magával a friss témák születését. 2021 elején jelent meg az eddigi legsikeresebbnek bizonyuló anyaguk, Escape of the Phoenix címmel és mivel nem tudták megjáratni a nagyközönség előtt, babérjaikat mellőzve fogtak friss témák írásába - először ötven, majd húsz témát farigcsáltak a stúdióban, végül a legjobbnak bizonyuló tíz darabot fogták és dobták be saját üstjükbe, hogy kiforrhasson a nemrégiben megjelent A Heartless Portrait: The Orphean Testament albumra. A rejtélyes kliptrilógiával felvezetett anyagnak minden esélye megvan arra, hogy - ezúttal új kiadónál megjelentetve - egy másik szintre emelje az egyébként is definitív északi, dramatikus prog/power csapatot, akik az ősz folyamán hazánkba is ellátogatnak. Bár soha nem titkoltam, hogy elfogult rajongója vagyok a csapatnak, az tény és való, hogy Főhősünk, azaz az énekes-zenekarvezető-gitáros-mindenes Tom előszeretettel fullad bele a saját költészetébe és képes sokszor olyan sűrű sorokat írni, hogy stúdióban sem lehet kiénekelni, hallgatóként pedig igen csak résen kell lenni, ha érteni szeretnénk a mondanivalót...

Ezt hallgasd! - a 2022-es év rock/metal újdonságai (első rész: január-március)

Nem, ez egyáltalán nem áprilisi tréfa: már pontosan három hónap telt el az évből, úgyhogy pontosan ezért tökéletesen elérkezettnek láttam az időt arra, hogy először egy Spotify-lista, majd pedig egy hosszabb cikk erejéig összegyűjtsem 2022 első három hónapjának figyelemre méltó hazai és külföldi rock/metal újdonságait. Szerepelnek a gyűjteményben olyan előadók és dalok is, akiket-amiket komplett albumaik révén már korábban bemutattam, akadnak megjelenés előtt álló nagylemezek előfutárai és valamiért hosszabb távra beragadt-beakadt számok is, amiknek törzsanyagait nem feltétlenül hallgatom gyakran egészben, viszont ez az egy-egy darab kifejezetten kedvenc lett. A műfajok pedig? Nos, igen változatos a paletta: thrash metaltól fiatalos metalcore-on át powerig itt aztán tényleg minden van, s kicsit még a Judas Priest szintis korszaka is megidéződik - összességében inkább oldottabb a zenei világ, szóval ne várjatok minden második pillanatban vad durvulásokat, ez most nem az a hely. Kíváncsi leszek, ki és milyen szinten találja meg a saját favoritjait vagy éppen avat új kedvenceket, tartsatok hát velem!

Márciusi lemezajánló #5 - A hibák ellenére is király! | Evergrey: Live Before The Aftermath / Live In Gothenburg (AFM Records, 2022)

 

Ha megkérdeznék, melyik volt az elmúlt hónapban általam legtöbbet hallgatott előadó - legalábbis a Spotify monitora szerint -, akkor minden bizonnyal az Evergrey lenne a befutó. Mostanában egyre jobban rákattantam ugyanis a májusban új stúdióalbummal előrukkoló svéd progmetalosok all-time munkássgára, aminek behatóbb megismerésére ez a két hónappal ezelőtt napvilágot látott 2CD+BluRay formátumú kiadvány is tökéletes ugródeszka lehet a szűzfülű 'greyeseknek. Ahogy annak ilyenkor lennie kell, egyszerre válogattak frissebb nótákat és örökös koncertkedvenceket, valamint bújtatott kincseket is előhúztak a tarsolyból, a végeredmény pedig majd' két óra tömény, de végig rendkívül hangulatos és izmos megszólalású, remekül felépített addigi életmű-összegzés, ami a King of Errorsra utalva akár úgy is leírható lenne, hogy a hibái ellenére is király.

Hajmetál és popKorn | Márciusi lemezajánló #3-4: Ismeretlen ismerősök, avagy a Kissin' Dynamite és a Korn új albumairól

Nálam az úgymond coming outolás egy egészen sajátos műfajjá nőtte ki magát az évek során: olvasás közben, zenehallgatás során, aztán a különféle ismertetők írásával újra és újra rájövök, hogy mennyi minden van bennem mélyen eltemetve, amiknek bizony kell a ráhatás, hogy előjöjjenek. Ha például nincs a Spotify kivételesen szimpatikusnak mondható ajánlósávja egy aktuális reggelen, talán soha nem vetem rá magam sem a Kissin' Dynamite, sem pedig a Korn új lemezeire. És mivel hiszek az írás terápiás jellegében, sebfelszakító és egyben -begyógyító erejében, nem félek bevallani azt sem, hogy akármennyire is ismertem fent említett bandák nevét, a munkásságuk óriási fehér folt volt előttem mindeddig. A nyolcvanas évek legszebb Bon Jovi/Whitesnake/Europe/Dokken/Skid Row hagyományait felelevenítő, alaposan kifestett szemű és feltupírozott hajú srácok esetében ez még talán annyira nem gáz, szerintem ők nálunk sincsenek annyira a köztudatban, mint a Kukoricások, szóval én nem bánom, jöhet a máglya, amiért eddig leélt huszonkét évem során soha nem fordult meg a fejemben, hogy Kornt hallgassak, most viszont valami... na jó, igazából minden megváltozott. Nemsokára azt is kitárgyalom, miért és hogyan.

Márciusi lemezajánló #1 - Olvasd össze a címeket! | Archaic: The Endgame Protocol (H-Music Hungary, 2022)

Gyakran vannak olyan itthoni megjelenésű lemezek, kellő profizmussal és elhivatottsággal rendelkező zenekarok, akikre lazán rámondjuk, hogy amit csinálnak, az igenis nemzetközi színvonalú, tessék próbálkozni Amerikában, Németországban, ott ezerrel kajálnák a teljesítményüket - Magyarországon ugyanis az underground fogalma nagyon is szó szerint értendő, ha valakinek onnan sikerül kitörni, az felér egy kisebb csodával. Thrash metallal nyilván nehéz eladnia magát az embernek, erre még az angol nyelv is rápakol egy lapáttal és akkor a több, mint egy évtizedben folyamatosan dinamikus változásokon áteső zeneipart nem is említettem… (Fizikai hordozók lezüllesztése, streaming előtérbe kerülése és persze az immáron két éve örök vesszőparipa, a “drága” pandémia, stb.)

[Értékelés. Vallomás. Egy darab élet.] Szarka József: Kulcsdalok (önéletrajz, könnyűzenei utazás)

Kulcsdalok egy kulcsembertől. Könyv a zenéről, életről, hivatásról, apaságról – őszintén. Szerelmeslevél, amellyel most egy kicsit visszaadhat azoknak, akiktől kapott.

„Legyen a mélységnek fény, a túl sekélynek nincs esély.
Az élet nem színjáték, de ha játszani kell, csak őszintén.”
(Kalapács: Őszintén; album: Totem, 2003.)

Szarka József, vagy ahogyan itthon – és minden valószínűség szerint a világ több pontján is, ahol eddigi élete során megfordult – szélesebb körben ismerik, Joseph olyan ember, akit úgy ismerek, hogy soha nem találkoztunk szemtől szemben. Emlékszem, amikor tizenötéves fejjel a kezembe kerültek életem első Hammerworld magazinjai egy olyan időszakból, amikor még nem is így hívták hazánk egyetlen, immáron harmincöt éve folyamatosan a piacon lévő nyomtatott sajtóorgánumát, mely rock/metal zenével foglalkozik, az Ő írásai ragadtak meg legjobban. 2014 őszét írtuk, négy nappal a tizenötödik születésnapom előtt már sokadik alkalommal, de első ízben igazi középiskolásként léptem át egy jó hírű fehérvári szakközép kapuját, s a megelőző nyáron, melynek hatalmas vihar és több napig tartó intenzív eső vetett véget, bizony az első szerelem tüzétől lángoltam egyfolytában.