10/24/2023

Az idei év egyelőre nem a folytatásoké... - Gitte Rose: Jéggé fagyott messzeségek (Áttűnő világok II.)

Eddig sajnos úgy tűnik, hogy a hazai szerzők idén megjelentetett könyvei nem hozzák a korábban megkezdett sorozatok minőségi folytatását. Előzőleg A Hold hősei második része okozott csalódást, most pedig az Áttűnő világok következő etapja váltotta ki a szomorúság érzését. Ha korábban még nem hallottatok Gitte trilógiájáról, ebben a bejegyzésben kicsit felzárkózhattok.

Jéggé fagyott messzeségek
2023, magánkiadás, 196 oldal, puhatáblás (saját kép)
 

Szögezzük le az elején, tisztában vagyok vele, hogy ez egy olyan sci-fi, ami nem mellőzi a romantikus elemeket, azonban a második részre talán illendő lenne eldönteni, melyik zsáner domináljon inkább. Pedig annyira jó ötletek lettek felvonultatva: G.g. az empata lány különös látomásoktól szenved, ahol partnere, Kall sötét énje jelenik meg, és úgy viselkedik vele, ahogyan arra a lány korábban sosem számított. Ennek kapcsán a férfi elkezd nyomozni a múltja után, ami meglepő eredménnyel zárul. A jelkeresés nem ért véget, ez váratlanul érinti az Új Éra tagjait. Grottonak és csapatának más jelkeresőkkel kell együtt dolgoznia, ez pedig érdekes szituációkhoz vezet majd. Ezeken felül pedig Joshua lesz az első olyan Végrehajtó, akit jelölnek a papi pozícióra. Vajon képes lesz megbirkózni a feladattal?

Itt érkeztünk el az első problémához: aránytalanul vannak kifejtve a cselekmény szálai. Elhiszem, hogy a szerző szerint fontos az, G.g. miként érez Kall iránt, vice versa, de ezáltal érdekes oldalakat veszítünk el a sokkal fontosabb dolgok rovására. Az Új Éráról változatlanul csak morzsákat kapunk, ebben a részben például a szervezeti felépítésről, ezen kívül annyival több információ jönne jól az olvasónak, ha igazán magáévá szeretné tenni ezt az univerzumot. Nem is értettem, hogy miért kellett konkrétan fél-egész fejezeteket szentelni egy-egy ilyen "nyáladzós" etapnak. A másik, amivel nehezen barátkoztam meg, az a tapasztalás, mint kifejezés használata. Sajnos előfordult, hogy egy gondolatmenetben már a szóismétlést túllépve szerepelt. Nem akarom elhinni, erre nincs másmilyen kifejezés, vagy körülírás. Ez tényleg ennyire nagy szerepet játszik a történetben? Ez olyan mellékágak rovására történik, mint Joshua története, ami a felvezetés alapján sokkal, de sokkal több figyelmet érdemelne.

Ami számomra tovább rontotta az élményt, nem igazán volt miért izgulni a kötetben. A felmerülő problémák túlságosan könnyen megoldódtak, vegyük például az U23-as bolygón történteket. Itt Sliders végrehajtó a kiadott utasítások ellenére a saját útját járja, később mégis annyira egyszerűen lesz kezelve az egész, mintha csak egy szúnyogot csapnánk agyon egy újságpapírral. Ahol egy kicsit megemelkedett a pulzusszámom, az a történet zárása, azonban annak folytatása meg még várat magára...

Sokan kiemelték, mennyire jó, hogy G.g. egy olyan főhősnő, aki nem az erősségeivel szeretne kiemelkedni, hanem megmarad annak, aki valójában. Ezzel azonban nem feltétlenül tudok egyetérteni, hiszen a második részben nem mutat semmilyen fejlődést, sőt! Szerintem megrekedt ugyanazon a szinten, ami egy ilyen sorozatnál nem elfogadható. Valójában nem látom, hogy az írónőnek mi a célja  a vele, mit szeretne kihozni a karakteréből. Kallnál például más a helyzet, nála egészen egyértelmű, hogy a rideg, körülbelül érzéketlen, sőt, tökéletes végrehajtó a végére egy érző humanitás lesz. De. A nagy egészet nézve ez majd nem érinti oly váratlanul az olvasót, ha figyelmesen falja az oldalakat.

Végezetül mit is írhatnék. A Jéggé fagyott messzeségek egy olyan kötet, ami tartalmazza a potenciált, azonban nem aknázza ki kellőképp, ami benne van. Egy bizonyos réteg igényeit minden bizonnyal ki fogja elégíteni, de a figyelmes, kritikus olvasó fel fogja fedezni a hibáit. A magam részéről ez 4 üst, éppen hogy.

BenGa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ne tartsd magadban, de kérlek ésszel kommentelj! A nem ide illő tartalmak minden esetben törölve lesznek!