Sziasztok!
A mai napon ki is szabadultam a kórházból, így jöhet február összegzése. :)
Könyvek értékelése/bemutatása, receptek glutén- és laktózmentesen, illetve zene, nem a populárisabb fajtából. Ez Az oroszlán üstje, tartsatok velünk!
Sziasztok!
A mai napon ki is szabadultam a kórházból, így jöhet február összegzése. :)
Mostanság lépten-nyomon belebotlik az ember A vezércselbe, hiszen a sorozat nagy népszerűségnek örvend. Elolvastam a könyvet, remélvén, hogy nem egy újabb érdemtelen hype áldozata leszek.
A kihagyhatatlan sakktáblás kép, Öcsém régi készletével |
Általános iskolában én is közelebbről megismerkedtem a sakk-kal, ugyanis akkori kisbarátom Sanyika hivatásos versenyző volt. Emlékszem, mennyire le tudtak kötni az írások a különféle megnyitásokról, illetve boldogan feledkeztem bele 1-1 feladványba. A kezdeti lelkesedés aztán elmúlt, a tábla a szekrény mélyére költözött, én pedig nagyon sokáig tudomást sem vettem a sakkról. Nemrégiben tűnt fel, hogy A vezércsel folyik még a csapból is, a fülszöveg tesztemen átment, így egy borongós vasárnapon meg is vásároltam.
Dragománnal (akinek a nevét évekig Dragománynak gondoltam, aztán mindig csodálkoztam, hogy nem találok róla semmit... :D) először középiskolában ismerkedhettem volna meg, de akkor valahogy nem vonzott A fehér király ajánlott kötelezőként, így azt szívfájdalom nélkül kihagytam. Sok-sok évvel később Facebook-on akadtam rá az oldalára, ahol vasárnaponként pont a Máglyából közölt részleteket, azok hangulata teljesen magával ragadott, és nem volt kétséges, hogy el fogom olvasni teljes egészében.
A Máglyában Emma történetét ismerhetjük meg, akit a nagymamája vesz magához, mivel a szülei autóbalesetben életüket vesztették. Időben közvetlenül Ceaușescu kivégzése után járunk, így egyfajta korképet is kapunk, hogy milyen volt akkoriban az élet, a közhangulat Romániában.
Jó választás volt, hogy a lány szemszögéből láthatjuk a dolgokat, sokszor azon kaptam magam, hogy elkalandozok, ennyi idősen én miket csináltam, hogyan éltem meg a szerelmeket, milyen volt beilleszkedni egy teljesen ismeretlen közösségbe az iskolában. A nagymama karaktere nagyon jól el lett találva, én is valahogy így képzelek el egy nagyszülőt. Sajnos valós tapasztalatom nincs erről igazán, csak egy nagy-, illetve dédmamámat ismertem, őket se sokáig, így nekem a könyv ezen részei keserédesek voltak, de semmiképp sem kellemetlenek. Hangulatilag talán egy kicsit borongósnak mondanám, de ez nem csoda a történelmi háttér függvényében, Dragománnak sikerül visszaadnia az akkori érzéseket. Összeteszem a két kezem, hogy nem akkor és nem ott voltam 13 éves. Egyébként nem nehéz olvasmány, könnyen lehet vele haladni, és ami a legfontosabb, nem fullad unalomba. A végéért viszont cseppet mérges vagyok, ad 1) nekem nem volt elég 444 oldal ebből a történetből, ad 2) könnyebb szívvel tettem volna le a könyvet, ha nem ilyen feszült függővéget kap.
A kötet után úgy érzem, hogy Dragomántól ezután mindent IS el fogok olvasni, illetve a kortárs magyar szerzőktől több művet igyekszem majd megismerni.
BenGa
Ha tetszik, amit csinálunk, akkor kérlek osszátok meg a posztot, vagy magát az oldalt, nagyon köszönjük! :)
Tíz évvel azután, hogy Stephen King megírta szerintem az egyik legrosszabb könyvét, az Állattemetőt,
megalkotta ezt a csodát, az egyik legjobb művét, ha nem a legjobbat.
Nem sokat olvastam eddig tőle, de ezt a könyvet nehéz lenne
túlszárnyalni.
A történések, a hasonlatok, a szimbólumok, az ismétlődések, a
poénok, és a drámai jelenetek tökéletesek. A fent említett könyv
olvasása után elképzelhetetlennek tartottam volna ezt a magas
színvonalat, ha nem láttam volna már a filmet.
Nem hittem, hogy Frank Darabont ilyen hűen adta át King regényét.
A történet döcögösségét egyedül csak az írás folytatásos formátuma
adta. Néhol érezni lehetett, hogy egy-egy részlet azért lett egy korábbi
időpontra helyezve, mert talán az előzőleg már megjelent részben az még
nem volt kitalálva és kitisztázva. Már-már kezdett zavaró lenni, de
olyan bravúrosan és profin lett mind megoldva, hogy inkább emelte a
színvonalat. Darabont aztán összerántotta a jeleneteket, és megtűzdelve
néhány ikonikus jelenettel, sokkal kompaktabbá tette.
A sok-sok szívszorító jelenet, a megannyi mondanivaló, a fontos
emberi értékek, a tehetetlenség érzése újra és újra, társadalmunk
előítéleteinek és megrögzött gondolkodásmódjának számos árulkodó jele,
az istent játszó ember szembenállása a tehetetlen ítéletvégrehajtó
kiszolgáltatottságával, mind-mind olyan témák, amik már önmagukban a
legjobbak közé sorolnák ezt a könyvet, így együtt viszont
megkerülhetetlenné tették.
Egyedül Dolan figurája nem tetszett. Azt hiszem, ő a filmből ki is maradt; ott az öreg Paulnak nagyon kedves ápolója volt.
Az ő karaktere, és főleg a végén tettenérthető túlírás miatt majdnem
egy fél pontot le is vontam, de aztán észbekaptam. Ilyen tökéletesség
után ez már szinte semmiség.
Sőt! Aztán rájöttem, hogy csupán az zavar, hogy King egy kicsit
melodramatikusabb Pault teremtett, mint Darabont. A filmben Paul
egyszerűen csak leszögezi, hogy az amit tett, még ha kötelessége is
volt, bűn, és bűnhődni fog érte. King továbbmegy, nála Paul büntetése a
hosszú élet mellett az, hogy neki ezzel együtt még több veszteséget,
szenvedést és igazságtalanságot kell átélnie. Hogy aztán hamarabb
kívánja a halált, mint ahogy az eljön érte.
Nagyon ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta, nekem is a
kedvenceim közé került. A film viszont, ha kicsivel is, de még mindig
erősebb érzelmeket vált ki belőlem, az számomra még a könyvnél is
tökéletesebb.
Totti
Az 'Oumuamua-ról csak akkor szereztem tudomást, amikor ennek a könyvnek a megjelenését bejelentették, a fülszöveg pedig egyből felkeltette az érdeklődésemet, így nem volt kérdés, hogy beszerzem a kötetet.
Elsőre mit várna az ember egy ilyen írástól? Csupa száraz tényt és adatot, amik mellett szerencsés esetben nem kell folyton guglizni, mert a lábjegyzetek kielégítő magyarázatot adnak. Ehhez képest egy jól felépített, a témában nem túl jártas ember számára is érthető, olvasmányos fejtegetést kapunk.
A könyv elején megismerkedhetünk az objektum észlelésének körülményeivel, utána pedig a szerző életútjába nyerhetünk betekintést, ami magyarázatot ad arra is, hogyan jutott el a mai életfelfogásához, gondolkodásmódjához. Innentől jön az izgalmas rész: miért érdemes úgy tekinteni az 'Oumuamuára, mint egy földön kívüli civilizáció 'valamijére'? Ugyanis a mai napig nem tisztázott kérdés, hogy mi is volt pontosan a 2017. októberében feltűnő tárgy. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt az olvasás során: a tudósok nagyobb része teljesen elzárkózik attól a lehetőségtől, hogy nem mi vagyunk az egyetlen intelligens, fejlett civilizáció a világegyetemben. Loeb remekül levezeti, hogy ez miért veszélyes, miért vetheti vissza akár évtizedekkel az űrkutatást. Bevallom, nekem ez teljesen új információ volt, ezek szerint gyermekien naiv voltam, amikor azt hittem, hogy nyitottak az ilyen kérdésekben a tudósok/kutatók. Ehhez képest kiderül, hogy olyan dolgokra boldogan dobálják a pénzt, aminek még véletlenül sincs bizonyítottsága, ellenben nem mernek kockáztatni akkor, amikor lenne valamiféle kapaszkodó.
Ennek fényében nem csodálkozom, hogy remek kis vitákat generál a téma, én is rengeteg potenciált látok benne. Az író meggyőzően tálalja gondolatmenetét, hogy az 'Oumuamua miért nem lehet se üstökös, se meteor, illetve mit/miket eredményezhet, ha abból indulunk ki, hogy ez egy másik faj által került a látóterünkbe. Azt nem árt tudni, hogy Loeb édesanyja révén a filozófiát is kedvelte, így ilyen jellegű kitérések is vannak a könyvben, emellett pedig élete egyes szakaszaiba is visszatekint a feltételezés levezetése során. Egy dolgot nagyon furcsállottam: Loeb úgy gondolja, a valóságtól elrugaszkodott tudományos-fantasztikus művek (is) gátolják azt, hogy többen kutassák egy földön kívüli civilizáció lehetőségét. Én nem hiszem, hogy az ilyen jellegű könyvek bármiféle hatással lehetnének magára a kutatásokra. A nagyobb probléma a tudományos arroganciában keresendő, amit a könyvben is említ: egyesek nem képesek a saját tézisüknél tovább haladni, ezzel pedig megakasztanak mindent és mindenkit, akik nem hasonlóan gondolkoznak. Szerintem ilyen emberekre a saját életünkben is találunk bőven példát... Abban viszont biztos vagyok, hogy a krimi műfaját szeretheti, hiszen szerinte "A tudomány olyan, akár egy detektívregény...", itt is a meglévő bizonyítékokból kell következtetnünk a nagy egészre.
A szöveget ábrák, felvételek teszik érdekesebbé, ebben találtam a könyv egyetlen gyengéjét: hiba volt ezeket fekete-fehér képekként elhelyezni, egy-kettő túl sötétre sikeredett, nem lehet rendesen tanulmányozni. Összességében egy olyan művet kapunk, melynek megszületése nem volt hiábavaló, ilyenekre van szükség, ha közelebb akarjuk hozni a hétköznapi emberekhez ezeket a témákat. Nálam elérte a célját, ezentúl jobban fogok figyelni az űrkutatásra. :)
BenGa