[Értékelés] Baráth Katalin: Afázia

Folytatom az Agave 2021-es megjelenéseinek olvasását, most a kissé túltolt reklámmal érkező Afázia volt a soros. Baráth Katalin neve számomra nem ismerős, de egy gyors guglizás után megtudtam, hogy eddig a krimi és történelmi regények körében alkotott. Izgalmas kezdés, vajon mit hozott ki a sci-fi zsáneréből: egy izgalmas, újszerű dolgot, vagy egy könnyen felejthető tucatmunkát?

Agave Könyvek, 2021, 330 oldal

Összegzés - 2021. május-június

Úgy döntöttem az összegzést mostantól kéthavonta fogom megírni, így talán a gondolataimat is jobban össze tudom szedni egy-egy könyvről.

 

 

 

 

Újra elkezdtem dolgozni, plusz olykor még a betegségem is legyűrt, így nem annyi könyvvel végeztem, mint szerettem volna. Természetesen nem bánkódom, így is 13 kötetnyi élménnyel lettem gazdagabb. :)
(A szemfüleseknek feltűnhet, hogy elég sok Adrian Mole történet is szerepel a mostani könyvek között. :) Nem véletlenül, nagyon szeretem őket, az első két részt és a "Napi hat cappuccino-t" már számtalanszor újraolvastam, itt volt az ideje, hogy nosztalgiázzak egy kicsit.) 

Ezekből kifejezetten tetszettek: Nem vagyok sorozatgyilkos, A szomszéd lány, illetve Crouch kötetei.
 

A Nem vagyok sorozatgyilkos egy sorozat, melynek gyűjteményes kiadása az első három részt tartalmazza. John Cleaver a főszereplője, egy 15 éves tinédzser, aki nem kicsit szociopata. Molyonon így értékeltem:

Hmmhmm, nem gondoltam volna, hogy az első trilógia ennyire fog tetszeni. Wells egészen jól ír, a történet egyben van, de a legfontosabb kérdésekre, hogy kik ezek a démonok, honnan jönnek és egyáltalán miért, még véletlenül se kapunk választ. Legalább egy minimális információmorzsa jól jött volna… Talán a második trilógiában. :P . A második résznél volt nála egy kisebb tanácstalanság, ott konkrétan a könyv fele az előző rész ismétlése, viszont az ezután következő etapok kárpótolnak mindenért. Karakterei számomra jól kidolgozottak, egyedül John és édesanyja tudnak idegesítően viselkedni egy-egy szituációban.
Nem mellesleg félelmetes, mennyire pontosan leírja, hogy egy szociopata mit „érez”, érzékel a világból maga körül.

Amik nem tetszettek:
– Wells fontosnak tűnő szereplőket később olyan lazán semmisnek vesz, hogy az már fizikailag fáj. Max, Erikson atya
– Egyes dolgokat szerintem túl sokszor ismétel, például hogyan preparálják a hullákat ravatalozáshoz. Ezt a részt elég lett volna egyszer leírni, elsőre beégett a tudatomba.

Mindent egybevetve én csak ajánlani tudom a trilógiát, a kisebb hibáitól eltekintve élvezetes olvasmány, kíváncsi vagyok a folytatásra is. :)

Amik csalódást okoztak: Musstól a Holnap, illetve egy kicsit A csütörtöki nyomozóklub. Utóbbit bár alapvetően kedveltem, viszont utólag belegondolva kicsit felesleges volt a hatalmas hájp, ami övezte. Maga a történet jó, cseppet lassú folyású, és hiányzik belőle az a plusz "fűszer", ami kiemelkedővé teszi. Egy újabb példája annak, hogy óvatosan kezeljük ezeket a megjelenéseket, nem biztos, hogy mi is annyira odaleszünk érte.

Ti miket olvastatok az utóbbi időben? :) Augusztus végén jön majd a következő összegzés, addig majd igyekszem több poszttal jelentkezni.

BenGa

A szomszéd lány, ahogy én láttam

Nagyon kedvelem a horror és thriller műfaját, azonban azt vettem észre, hogy az ezekben megtalálható elemek nem úgy hatnak rám, ahogy egy átlag emberre. Nem rágódok rajta napokon át, nem borzadok el a durvább részeknél, egyszer elolvasom/látom, és nem történik bennem semmi extra. Nos ez a könyv viszont a visszajelzések alapján tökéletes arra, hogy akár évekre a tudatunkba égessen egy-egy jelenetet.

Agave Könyvek, 2021, 304 oldal

Értékelés - Jack Ketchum: A szomszéd lány

Miután elolvastam a könyvet, sokáig csak ültem és bámultam magam elé. Nem voltam képes megfogalmazni az érzéseimet, amiket a történet keltett bennem. Teljesen lesokkolt. Lebénított.
Ahogy olvastam, csak az járt a fejemben, hogyan tört darabokra Meg és Susan világképe. Szeretetteljes családban nevelkedtek, megkapták a szüleiktől a legtöbbet, amit gyerek kaphat. De a szülők meghaltak autóbalesetben, ők pedig a távoli rokonhoz kerültek. Talán soha el sem képzelték, hogy létezhet ez a fajta kegyetlenség, a másik érzelmei iránti teljes közöny, az élet értékének abszolút semmibe vétele, amelyet aztán Ruth-nál megtapasztaltak. Nincs annál szörnyűbb dolog egy gyerek számára, mint ha attól az embertől kell rettegnie, akitől a biztonságot várná.
Ahogy halljuk őket megszólalni, de főleg Meget, aki meg van róla győződve, hogy itt utálják őket, látjuk, hogy kényszeresen keresik az okát annak, hogy miért bánnak így velük. Mert a semmiért ezek a dolgok nem történetnek meg. Pedig mindannak, ami a könyv lapjain történik, valójában nincs racionális oka. És ez benne az egyik legijesztőbb.
Ruth beteg, zavaros elméjének szüleménye mindaz a kitalált ok, amiért büntet, és amiért undorító módon bevonja a többi gyereket is a büntetésbe. A könyv vége felé már el kellett távolodnom a történettől. Mindazt, ami a könyvolvasást élménnyé teszi, az azonosulást, a közelséget, belehelyezkedést meg kellett tagadnom, mert már nem bírta a lelkem elviselni azt, hogy ezek a dolgok akár csak kitalált szereplőkkel is, de megtörténnek.
Nem tudom, szándékos-e, de van egyfajta tisztító ereje annak, hogy míg a szenvedést, az erőszakot a szeretetlenség okozza, a végső menekvést a szeretet, a törődés és az odafigyelés hozza el.
Egyik pillanatban azt érzem, nem kívánom senkinek, hogy elolvassa ezt a könyvet, a másikban viszont azt, hogy olvassa el mindenki. Lássa mindenki, mik történhetnek meg a szomszédban akkor is, ha behunyjuk a szemünket vagy nem nézünk oda.

Felszálltam a Musso vonatra

Nos, Molyon elég gyakran belefutottam Musso könyveibe, így elérkezettnek láttam az időt, hogy én is megismerkedjek vele. Az egyik legkeresettebb művével, a Holnappal kezdtem, melynek végén vegyes érzelmekkel tettem vissza a szekrényembe.

Park Könyvkiadó, 2021, 400 oldal

 

Értékelés - Dacre Stoker, J. D. Barker: Dracul

 

 Miután olvastam a Drakulát és megismerkedtem J. D. Barker 4MGY trilógiájával, egyértelmű volt, hogy el kell olvasnom ezt a könyvet.
Nem igazán tudom, hogyan álljak hozzá a történethez. Előzmény ez? Vagy fan-fiction? Nem tudom hová sorolni, ahogy azt sem tudom, milyen szempontok alapján értékeljem.
Tény, hogy rendkívül nagy munka van mögötte. A Drakula történetét átemelni Bram Stoker életébe az összes életrajzi adat felhasználásával: fantasztikus írói bravúr. Azt, hogy mindezt J. D. Barker követhette el, az egyik legjobb döntés volt, amit hozhattak.
A színvonal hullámzó, akárcsak az eredetiben, a történet néhol pattanásig feszült, néhol csalódást keltően eseménytelen, akárcsak az eredetiben. Barker még a hangulatot is eltalálta és a kor konvencióit is nagyon szépen bemutatta.
A történetről igyekszem egy szót sem szólni, bár voltak olyan rejtélyek, amelyeknek a megoldását olvasva azért maradt bennem hiányérzet.
Ha viszont a nagy egészet nézzük, ismerve az eredeti történetet, megtoldva a Dracul zseniális utolsó fejezetével, hozzávéve a könyv végén összefoglalt háttérinfókat Stoker életéről és a Drakula kiadásának viszontagságairól, összességében erőteljes hatást képes gyakorolni a misztikumra fogékony olvasókra.
Barker továbbra is a legújabb kedvenc íróm, aki a tehetségét ezzel a művel is bizonyította számomra annak ellenére, hogy nem lett tökéletes.

Totti

Értékelés - Bram Stoker: Drakula

 

Ha ez tényleg minden modern vámpírtörténetnek az alapja, inspirálója, akkor ennek viseli minden szépségét és hibáját.
Sokszor elgondolkodom azon, vajon mi az oka annak, hogy amit ma kreatív írásnak neveznek és egyetemeken, tanfolyamokon oktatnak, az valaha az írók vérében volt. Olvasva ezt a történetet, úgy éreztem, Stokernek egyáltalán nem esett nehezére olyat és úgy írni, hogy az tartalmilag és formailag is kifogástalan legyen. Talán akkoriban nagyobb tehetségek születtek, talán manapság többen írnak polgári munka mellett, vagy csak többen hiszik magukat írónak akkor is, ha semmi mondanivalójuk vagy tehetségük.
A történet számomra két, szinte élesen elkülönülő részre oszlott. Tartalmilag és minőségileg is. A könyv első fele elvarázsolt, olyan ridegen és ellentmondást nem tűrően tálalta a szörnyűségeket és a rájuk adott természetfeletti válaszokat, hogy kénytelen voltam elismerni, ezt még a következő száz év műveiben sem láttam ilyen puritán módon, minden hatásvadászattól mentesen megjeleníteni. Amint lezárult ez a rész, azonnal éreztem, hogy elkezdődött a végjáték. Pedig még csak a könyv felénél tartottam. Ám ami az első rész erénye volt, az vált a második rész legnagyobb hibájává: a terjengősség. Míg az izgalmas történéseket gazdagították a szépirodalmi szintű körmondatok, főleg Van Helsing szájából, addig a lassú, elhúzódó végjáték alatt ezek szinte öncélúvá váltak.
A végén inkább vártam volna kicsit hátasvadászabb befejezést, de addigra a történet kissé kiüresedett. Talán jobban örültem volna, ha Drakula a fegyvertárát hőseink ellen is felhasználja. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy elolvastam. Jöhet a Dracul!

 Totti