A sorozat eddig magyarul megjelent kötetei (saját kép) |
Könyvek értékelése/bemutatása, receptek glutén- és laktózmentesen, illetve zene, nem a populárisabb fajtából. Ez Az oroszlán üstje, tartsatok velünk!
A sorozat eddig magyarul megjelent kötetei (saját kép) |
Be kell vallanom, eddig nem igazán vonzottak az olyan sci-fik, amikbe csempésztek több-kevesebb horrort is. Ebből kifolyólag az Alien filmek nekem kimaradtak (az ehhez kapcsolódó könyvek aztán végképp), nem játszottam a Dead Space-szel. Ennek ellenére érdeklődéssel vettem kezembe S. A. Barnes regényét, a fülszöveg meggyőzött, hogy érdemes vele egy próbát tennem.
354 oldal, Metropolis Media, 2022, puhatáblás (saját kép) |
A Kamu RT. kisregénynek indult: először 1964-ben jelent meg a Fantastic című tudományos-fantasztikus magazinban ,,A teleportálatlan ember" címen, két évvel később pedig puhatáblás kiadásban publikálta az Ace. 1965-ben kész volt a bővített verzió, azonban az Ace nem volt ezzel megelégedve, ezért csak az eredeti kisregényt jelentették meg. 1979-ben Dicknek sikerült rávennie akkori szerkesztőjét a Berkley-nél, hogy beleegyezzen a regény kiadásába a bővítéssel együtt. Azonban adódott egy kis probléma, pár oldal elveszett a kéziratból. Az író nem esett kétségbe, rövid idő alatt pótolta a hézagokat, és összefésülte az egészet egy viszonylagos egységgé. Ebben a formájában először 1983-ban ismerhette meg a nagyközönség, Dick halála után majd másfél évvel. Itt persze nem ér véget a történet, ugyanis 1984-ben Paul Williams, PKD hagyatékának irodalmi gondozója rátalált az átdolgozott és új címmel rendelkező regény gépiratára, melyet elküldött a Gollanznak. A hiányzó kéziratos oldalakat Dick örököseinek jóváhagyásával John Sladek pótolta, és abban az évben meg is jelent. 1985-ben aztán előkerültek a hiányzó oldalak a további kutatások során, így ez a kiadás már azokat is tartalmazza.
Agave Könyvek, 2022, 234 oldal, puhatáblás (saját kép) |
Az év első book tages posztjában régi adósságaimat törlesztem, köszönöm azok türelmét, akik megjelöltek ezeknél. :) Nem is szaporítanám a szót, lássuk őket!
Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy az SFF Vektor sci-fi részlegének zsűritagja lehetek. A listán szerepel Jásdi István Táltos-hegy című könyve, ami a fülszöveg alapján színtiszta sci-fit ígér. Egyik zsűritársam olvasás után jelezte, hogy még csak nyomokban sem tartalmazza egyik kedvenc zsánerünk ismertetőjegyeit. Ezen felbuzdulva vettem a bátorságot, és én is elolvastam, mennyire illik listára a mű.
Jaffa, 2022, 240 oldal, keménytáblás (saját kép) |
A Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz megjelenésének körülményei nem mondhatóak szokványosnak. 2012-ben Becky Chambers már készen volt a könyv kétharmadával, amikor is többet nem számíthatott szabadúszó munkájára, amiből addig megélt. Ekkor választania kellett: vagy félreteszi a könyvet és munkát keres, vagy talál egy olyan megoldást, aminek segítségével úgy tudja folytatni az írást, hogy közben nem hal éhen. A B opció győzött, és a Kickstarterre vonult ötletével. 53 embernek köszönhetően végül magánkiadásban megjelenhetett a kötet 2014-ben, egy évvel később pedig a londoni székhelyű Hodder & Stoughton karolta fel a történetet. Azóta a sorozat 4 részesre nőtt, nálunk pedig a Metropolis Mediának köszönhetően megjelent az első etap magyarul. Mitől ilyen sikeres külföldön, és miért várták ennyien a fordítást itthon?
Metropolis Media, 2022, 486 oldal, puhatáblás |