[Zene + könyv] Rudán Joe: Feketén fehéren (H-Music) + Rudán József-Szentesi Zöldi László: Rudán Joe (magánkiadás)

 

„Legyen egy másik történet a lapon,
legyen a könyvben ember, és ha hagyom,
vigyen a mélybe engem is a varázs,
a tűzben égjek, égessen a parázs…”
(Tiffán Zsolt – Rudán Joe – Palancsa Gábor: Nibiru)

A jelen bejegyzés írása közben döbbentem rá arra, hogy több évnyi blogos előélet, rengeteg meghallgatott album és elolvasott könyvoldal után is irtó nehéz tud lenni egy olyan szöveg megformálása, amiben központi szerepet játszik az ember egyik kedvence. Még véletlenül sem az okozza a legnagyobb problémát (már ha ez egyáltalán probléma egy ilyen szenvedéllyel űzött hobbi esetében), hogy egyszerre kell egy új lemezről és könyvről beszélnem valahogyan – majd csak sikerül normálisan, elfogultság nélkül –, hanem annak ténye, hogy a főszereplő mindkét esetben Rudán Joe, aki számomra az igazi és egyetlen magyar rockhang, A Torok. Tizenhat évesen, a Pokolgép Adj új erőt albumát meghallva olyan minőségbeli szintlépést éreztem minden létező szempontból a Kalapács-korszak anyagaihoz képest, hogy szinte földre hullt az állam. (A vérbeli, „true” metalból már rég kinőttem és sokkal inkább a komplexebb, technikásabb és agyalósabb zenékre álltam rá, azért ez még mindig ott van a kedvencek között és kétségtelenül a legjobb hazai metalalbumnak tartom.) Más kérdés, hogy az egy évvel későbbi Vedd el, ami jár! mostanra sem tudott közel kerülni hozzám… Lássuk be, azért nagyon más a kettő – nekem legalábbis – és ha választani kell, akkor bizony a Rainbow Long Live Rock ’n’ Roll albumának borítójára hajazó külsővel megjelent ’91-es anyag az igazi reveláció. Ez volt az a korong, aminek segítségével a Coda elnevezésű zenekarával kisebb-nagyobb sikereket elérő pécsi srác végre kitörhetett a másodvonalból és országos ismertségre tehetett szert, ráadásul rögtön egy vezető metalzenekar frontján. Harminc éve van tehát igazán a fősodorban Joe, aki évek óta emlegette – így lassan szállóigévé is vált a gondolat és szerintem sokan el is temettük az ötletet –, hogy idővel megírja memoárját, lévén érdemes lenne és hát alaposan dokumentálta a múltat, ráadásul remek írói vénával és mesélőkészséggel áldotta meg az Ég. A 2021-es év végén megjelent harmadik szólóalbumának megjelenése tökéletes apropót szolgáltatott arra, hogy végre ez a tényleg több éve várt kötet is napvilágot lásson. Dupla bemutató következik hát, tessék kapaszkodni!

2021 összegzése BenGa módra, avagy Az üst első éve

  Töltött káposzták után, durranó pezsgős dugók előtt jöjjön az idei év utolsó összegzése! Lesz itt minden, mint a búcsúban: legkedvesebb olvasmányok, nagy csalódások, legnézettebb posztok. Erős év volt ez minden szempontból, lesz miről írnom.

2021. november-december

Currys kagylótészta (glutén- és tejmentes)

  Nem tudok arról, hogy vannak-e olasz felmenőim, de egy biztos: imádom a tésztás ételeket. Néha bizony egy egész héten át tudnék enni ezekből a fogásokból, ha nem figyelnék oda. A mostani egy rögtönzött recept, gerincét a Lidlben akciósan kapható alapanyagok adják. Manapság sajnos jobban oda kell figyelni az olcsóbb árukra, mint bármikor.

Akár sajtot is tehetünk a tetejére.

[Értékelés] Lawrence Block: A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni

Jó döntés volt, hogy Bernie újabb történetét egy nehezebben emészthető regény után vettem elő. Bernie mindig biztos pont. Az ő humora, világlátása, könnyedsége, a pörgős történetvezetés és a történetek rövidsége kellemes kikapcsolódást nyújtanak.
Az első 20-30 oldal után ismét elfogott az érzés, hogy kábé mindegy, miről fog szólni ez a rész, élvezni fogom. Így is lett.
Bernie munkájában szerencsére szinte bármi állhat a középpontban és szinte bárhol homokszem kerülhet a gépezetbe. Block ezt nagyon jól kitalálta és újra meg újra működni látszik a recept. Az, hogy most éppen Kipling egy elveszett verseskötetének ellopásáról van szó, egyáltalán nem lóg ki a sorból. És hát ki is húzná a rövidebbet, mint az egyszeri, beáldozható, felbérelt betörő. A zűr pedig, amibe Bernie keveredik, hát nem éppen egyszerű.
A történet pörög, csak néha lassul be, de olyankor is okkal: legalább Bernie-vel együtt összeszedhetjük a gondolatainkat, és a világ dolgairól is megismerhetjük egy csipetnyi humorral átitatott véleményét.
A befejezés pimaszságán pedig majdnem hangosan felnevettem! Nem kérdés, hogy folytatni fogom, de lehet, hogy terápiás jelleggel megint valami nehezebb könyv után, mert tuti, hogy akkor is le fog lazítani.

Totti

Susie Orman Schnall: A poszterlányok

 

Ez a könyv nagy gonddal kiválogatott karácsonyi meglepetés, amely számomra nagyon kedves és fontos embertől érkezett. Idejét, energiáját nem kímélve és határait feszegetve választotta ki azt a könyvet, amelyről leginkább úgy gondolta, tetszeni fog. Nemcsak tetszett, telitalálat lett, szupergyorsan értem a végére.

 

I.P.C. Könyvek, 2020, 383 oldal, puhatáblás

Susie Orman Schnall eddig négykönyves amerikai írónő, aki mind a négy regényében a nőket, karrierjüket és a család-hivatás közötti egyensúly megtalálását helyezi középpontba. A Poszterlányok, Schnall 2018-as regénye, az 1941 és 1976 között New Yorkban megrendezett Miss Subways versenyt idézi fel. A nyertes hölgyek plakátja és rövid életrajza a metrókocsik falát díszítette; ez idő alatt nagyjából kétszáz hölgy részesült ebben a szerencsében. Ezeket a plakátokat naponta közel ötmillió ember látta, így nem meglepő, hogy számos győztes élete gyökeresen megváltozott a cím megszerzésével. A versenyt szervező cég a potenciális hirdetőknek szerette volna megmutatni, hogy a metró nagyszerű hirdetési platform, a plakátok odavonzzák az utasok tekintetét, akik szívesen nézegetik azokat a hosszú utazásaik alatt.

A történet két szálon fut. 1949-ben a diplomája megszerzése előtt álló Charlotte a reklámszakmában szeretne elhelyezkedni, miközben apja ragaszkodik ahhoz, hogy a család festék- és tapétaboltjában besegítsen, mert a bolt anyagilag épp nem áll jól. Mindeközben szerelme, Sam, hiába kéri meg a kezét többször is, az igen még várat magára. Álmai megvalósításai – vagy épp szétfoszlása – közepette beválasztják a Miss Subways verseny finalistái közé, amellyel új lehetőségek nyílnak meg előtte.

A másik szálon, mintegy hetven évvel később, 2018-ban, a reklámszakmában tevékenykedő Olivia próbál érvényesülni a férfiak által uralt kíméletlen világban, ahol egy jóképű, vonzó főnököt és egy szexista kollégát kell legyőznie és meggyőznie arról, hogy képes az eszével érvényesülni. Az egyik projekt kapcsán belebotlik a Miss Subways szépségverseny kampányába és ez az a pont, ahol a történet szép lassan összefonódik.

Mindkét fiatal nő olyan életszakaszban van, amelyben a karrier-család-gyerekvállalás háromszöge élesen kirajzolódik, fontos kérdések sorozatát kell megválaszolni és olyan döntéseket kell meghozni, amelyeknek hosszabb távon, így vagy úgy, de súlyos, meghatározó következményei lesznek. Azonban, ahogy Olivia is fogalmaz, „ez csupán azt jelenti, ilyen dolog nőnek lenni. Az idők megváltoztak, de az identitásválságok, amelyen valamennyien keresztülmegyünk, ma is olyanok, mint régebben voltak.”

A két szálon futó események fejezetenként váltják egymást, emiatt tulajdonképpen letehetetlen a könyv, mert minden fejezet ott ér véget, ahonnan még tovább olvasná az ember. Nem beszélve arról, amikor az események a jelenben találkoznak, a múltat még akkor is felidéző következő fejezet érdekes idősíkot képez.

Számomra ebben a könyvben minden benne van, ami egy kis kikapcsolódáshoz szükséges és segít megemészteni a karácsonyi töltött káposztát és a bejglit. A reklámszakma magával hozza a kreativitást, a vonzó nők jelenléte a romantikát. A barátnőkkel együtt a féltékenység, a generációk közötti korkülönbség miatt pedig a bölcsesség van jelen. És természetesen „liszt, cukor és csokoládé…. A modern nők összes bajának okozója.”

 

Az oroszlán karácsony után - Elektronikus playlist

  Igen változatosan alakult, hogy az adott életszakaszaimban milyen műfajú zenét hallgattam. 14 éves koromig oda s vissza voltam a rap zenéért, amibe néha belekerült egy-egy TNT album (Igen, a dalszövegeik nagy részét a mai napig fejből tudom.). Középiskolában elég hamar rátértem a "sötét" útra, a heavy metáltól kezdve a blackig mindent meghallgattam, amihez csak hozzáfértem. Míg rendszergazdának tanultam, elkezdtem nyitni az elektronikus zenék felé, deadmau5, Paul Kalkbrenner... Elég populáris előadók, de a zenéjük nagy hatással volt rám akkoriban, nagyon hangulatos számokat tudnak csinálni. Manapság már majdnem mindent meghallgatok, de a fő csapás a metál maradt, annak is mostanság a technikásabb, másnak már nem igazán hallgató verziója. (Például Rings of Saturn, Shadow of Intent)

 Tegnap úgy keltem fel, hogy jó lenne egy olyan lista, amin kicsit melankolikusabb elektronikus zenék vannak. Nem igazán találtam ilyet (valószínűleg mert béna vagyok, vagy túl nagyok az elvárásaim), úgyhogy gyorsan összeraktam egyet. Persze lesz benne kakukktojás is, nem csak chilles számok kaptak rajta helyet. 18 dal, 2 perc híján két órás kikapcsolódás. 

Remélem Nektek is annyira fog tetszeni, amilyen lelkesedéssel én hallgatom mostanság. :) 

BenGa

[Vélemény] A hazai recenzióról

A mai téma szerintem van annyira érdekes, hogy megérdemeljen egy bejegyzést. Remélhetőleg értelmes, veszekedésmentes párbeszédet tud majd kialakítani, mert érdekel, más hogyan gondolkozik erről. A következőkben nem fogok konkrét neveket írni, s a jövőben sem szándékozom felfedni, hogy kikre is gondoltam pontosan. Saját tapasztalataimat fogom megosztani, ha nektek is akad a hazai recenzióval kapcsolatos történetetek, élményetek szívesen olvasok róla! :)

Random kép az internetről.