2023 januárjában egy érdekes pályázatot indított útjára a Marsbook Kiadó. A ,,Miért nem halljuk a suttogást?" célja az volt, hogy a szerzők körbejárják azt az ellentmondást, amely a földön kívüli civilizációk létezésének
magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló
bizonyítékok hiánya között fennáll (Fermi-paradoxon). A pályázattól a Hallhatatlanok megjelenésig alig telt el három hónap, mondhatjuk sokak fantáziáját megmozgatta a téma. Adódik a kérdés: lehetséges ennyi idő alatt egy színvonalas kiadványt létrehozni? Ennek járok utána a következőkben.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
Rafal Kosik lengyel SF-szerző, akinek először 2001-ben közölték egy fantasztikus novelláját a Fantastyka folyóiratban (ami Lengyelországban hasonló, mint itthon a Galaktika), innentől sorban jelentek meg a művei. Hazájában főként egy ifjúsági sci-fi sorozattal kapcsolják össze a nevét (Felix, Net, Nika). Összesen eddig négy regényt és két sci-fi novelláskötetet adott ki. Ezek különlegessége, hogy a feleségével közös vállalkozás jelentette meg mindegyiket. Cégük egy reklámügynökség is, ami fiatal lengyel szerzőket segít az írói karrier rögös útján. Kosik háromszor kapta meg a Janusz A. Zajdel-díjat, utoljára éppen a g.A.I.a.-ért (eredeti nyelven Rózaniec - Rózsafüzér), ami 2017-ben jelent meg. (Források: könyv hátulja, Wikipedia)
A klímaváltozás az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap minden téren, így nem meglepő, ha az irodalmi művek között is felfedezzük jelenlétét. Jeff VanderMeer hazánkban A Déli Végek-trilógiával lett elsőként ismert, utána a Borne című disztópiájával szerzett magának számtalan rajongót. Ő sem hagyta ki a trendet, és a Kolibri szalamandra oldalain keresztül a saját stílusában hívja fel a figyelmet a cseppet sem elhanyagolható problémára. Kíváncsian kezdtem el a könyvet, hiszen korábban nem olvastam tőle -igen, kicsit lusta vagyok, bónuszként rengeteg olvasásra váró könyvem van-, de a korábban magyarul kiadott műveit sokan dicsérték, ezért egy minőségi írásra számítottam.
Célegyenesébe ért az olvasási fázis az SFF Vektor zsűrizés kapcsán, így nekem is bele kell húznom, hogy jogosult legyek a szavazásra. Igyekeztem olyan köteteket választani, amikről úgy gondoltam, hamar be lehet őket fejezni, és a végső összegzés során még érdekesek is lehetnek. Ronil Caine-től korábban még nem olvastam, pedig ez már a negyedik regénye, ami a Metropolis Mediánál megjelent. A Luna műfajilag egy cyberpunk akcióregény, ahol nyomokban találkozhatunk fantasy, valamint thriller vonásokkal is.
Sziasztok, Gábor vagyok, Tchaikovsky függő. Ha erősebb lenne az angolnyelv-tudásom, már az összes könyvét elolvastam volna, így viszont kénytelen vagyok megvárni, amíg a kötetek sorra megjelennek szép anyanyelvünkön. A Föld szilánkjai, ami 2021-ben Brit SF díjat nyert, a Végső Architektúra-trilógia nyitánya, és meglátásom szerint minden, űroperáért rajongó ember polcán ott kell lennie. Igyekszem objektív maradni az értékelés során, nem szeretnék átcsapni fanboy üzemmódba. :D
Szerintem nem csak engem lepett meg tavaly a hír, miszerint a Fumax fogja kiadni Vivien Holloway következő művét. Az írónő eddig steampunk könyveiről volt ismert, A vihar ígérete azonban klasszikus fantasy kalandot ígér. Mivel korábban nem volt szerencsém egyik művéhez sem, különösebb elvárások nélkül vágtam bele a kötetbe. Na jó, egy dolog azért ott motoszkált a fejemben: ha a Fumax égisze alatt jelent meg, akkor bitang jónak kell lennie.
