Sokak örömére az Agave folytatja Ketchum életművének kiadását, idén a Dead River trilógia első része, a Holt idény jelent meg. Eredetileg 1980-ban látott napvilágot a regény, de abban az időben csak erősen megcsonkítva (haha) kerülhetett a nagyközönség elé a benne leírt brutális jelenetek miatt. Ma már semmi sem akadályoz meg minket a teljes történet megismerésében, maximum az ingerküszöbünk alacsonysága. (Avagy, ha tudod, hogy nem bírod az ilyen műveket, bele se kezdj. De tényleg. Nem menő utána különböző felületeken lepontozni, az értékelést úgy kezdve, hogy ,,Tudtam, hogy nem fogom bírni! :D".)
“A paradicsom nem akar
ketchup lenni, a medve meg medvebőr nem. A pandák nem dugnak állatkertben, s a
popzene is milyen?!” - énekli Lovasi András a Fenevad című dalban, mely a több, mint 10 év
után visszatért Kispál és a Borz Beszorult mondat albumának utolsó
előtti tétele. Azé a lemezé, amiről nehezen tudtam elképzelni, hogy a 2010-es
búcsúkoncertet követően egyáltalán megszülethet, de - mint azt a mellékelt
ábra, esetünkben 11 új dal mutatja - ezeknek a beszorult mondatoknak igenis ki
kellett jönniük. Ráadásul pontosan úgy, mintha rögtön az Én, szeretlek,
Téged után nem vártunk volna tizenkilenc évet.
A Marsbook Kiadó egyik célja, hogy a hazai, általuk tehetségesnek gondolt írók műveit minél szélesebb körű közönségnek tudják bemutatni. Ennek jegyében idén náluk jelent meg Orosz Krisztián első regénye, a Sodródás. A trilógiának szánt sci-fi első kötetében négy főszereplő életútján át ismerkedhetünk meg a nem is oly távoli jövővel, ahol az emberiség már a Marson is megvetette a lábát, és épp a Jupiter egyik holdját készül kolonizálni. A kötetben helyet kapnak érdekes találmányok és felfedezések, etikai és morális kérdések, valamint egy kacskaringós szerelmi szál is. Mennyire férnek meg ezek egymás mellett?
Szollár Bence neve ismerősen csenghet, amennyiben figyelemmel kísérjük a kisebb hazai írókat is. Első kötete 2019-ben jelent meg Frontláz címmel, ez forgatókönyveket tartalmazott. Második és harmadik könyve (Egy szál rózsa, Az emelet és más horrornovellák) egyaránt tavaly jelent meg, mindkettő a horror szerelmeseit célozta meg novelláival. Elég hamar lelkes rajongótáborra tett szert Bence, gondolom részben nekik is kedvezve idén sem hagyta őket olvasmány nélkül. A Talentum House kiadásában megjelent Otthagyod a fogad az első regénye, melyben a krimit ötvözte a tőle megszokott horrorisztikus elemekkel. Elmondása szerint két hét alatt írta meg, de végül fél évig a fiókja mélyén pihentette. Mivel korábban volt már volt szerencsém a fiatalember műveihez, kíváncsi voltam, hogy mit sikerült összehoznia ilyen csekély idő alatt.
2023 januárjában egy érdekes pályázatot indított útjára a Marsbook Kiadó. A ,,Miért nem halljuk a suttogást?" célja az volt, hogy a szerzők körbejárják azt az ellentmondást, amely a földön kívüli civilizációk létezésének
magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló
bizonyítékok hiánya között fennáll (Fermi-paradoxon). A pályázattól a Hallhatatlanok megjelenésig alig telt el három hónap, mondhatjuk sokak fantáziáját megmozgatta a téma. Adódik a kérdés: lehetséges ennyi idő alatt egy színvonalas kiadványt létrehozni? Ennek járok utána a következőkben.
Mivel van ennek a
kívül-belül kemény kötésű antolgóiának egy előszava, melyben Cserna-Szabó
András szerkesztő tökéletesen kifejti az egész apropóját és születéseinek
körülményeit is részletesen taglalja, én most eltekintenék a spoilerektől és
csak a legfontosabbakat emelném ki. Három évvel ezelőtt fogalmazódott meg a
szentesi Bukowskiban (copyright by Bödőcs Tibor), hogy vajon kortárs íróink,
költőink, műfordítóink, stb. hogyan vélekednek a metal műfajról. Lehetett is
írni mindenféle műfajú szöveget aztán, egyetlen kitétellel: próza legyen, de
hogy ezen belül lemezkritika, elbeszélés, naplórészlet születik-e, az abszolút
a szerző dolga. Huszonegy különböző ember, huszonegy különböző zenekar (van
köztük fiktív is) huszonegy dalát választotta ki, hogy papírra vesse a
fémzenével kapcsolatos érzéseit, emlékeit vagy éppenséggel kiváló
asszociációkkal hozzon össze popkulturális mérföldköveket, tisztán saját
érzései szerint. A közelmúltban megjelent, 300 oldalas kötetben ezeket
olvashatjuk összegyűjtve. Minden további a hajtás után, illetve Cserna-Szabó
kifejezetten hangulatos írásában!
A huszonegy tétel kiváló
időutazás a heavy metal alapjaitól napjainkig, konkrétan a kettes Black Sabbath
album Planet Caravanjétől a Korn Start The Healingjéig és addig a
Dream Widowig, ami ugyebár a Foo Fighters-főnök Dave Grohl speciális egotripje.
Közben pedig ott van a Maiden, a Metallica, a Nine Inch Nails, Marilyn Manson,
az Ossian, a Sepultura, de még a The Cult is, szóval egy csomó teljesen és
kevésbé nyilvánvaló választás, noha végigböngészve a tracklistet, nem mind
tisztán metal. (A The Cult például kifejezetten nem, de én nagyon örülök nekik,
mert egyik titkos kedvencem a zenekar.) A szerzők között pedig ugyanannyira
találunk újságírót, költőt és kortárs írónőt, mint zenészéletrajzok
szerkesztőjét, fordítóját, a felhozatal a dalsorrendhez hasonlóan eléggé
változatos.
A baj az, hogy
gyakorlatilag mindegyik novelláról/esszéről/kritikáról, stb. tudnék egy laza
fél oldalt írni (különösen a Kárpáti Gábor Csaba által elkövetett Iron Maiden
vonatkozásúról, ami abszolút csúcspont), de akkor senki nem olvasná végig a
bejegyzést. Különösebben kiemelni sem merem a szerintem tényleg legjobbakat,
mert akkor meg részrehajlással lehetnék vádolható egyesekkel szemben. Ami a
lényeg és ezer százalék, hogy függetlenül zenei meg irodalmi ízléstől is, ezt a
válogatást bárkinek jó szívvel tudom ajánlani, akit érdekel, hol tart a hazai
kortárs irodalom 2023-ban. Biztos vagyok benne, hogy ha elvonatkoztatunk is a
muzikális oldaltól, a szerzők névsorát látva mindenki talál olyat magának,
akihez tud kapcsolódni. Én például nagyon nem kedvelem Szentesi Évát -
elsősorban az öncélúan explicit stílusa miatt -, de a November Rainhez
írt szövegének ötletét tudom értékelni. Akárcsak a Puskás Panni által elkövetett
Ossianosat, ami garantáltan megdobogtatja majd a legendás 2000-es, debreceni
koncertet kedvelők szívét. De hogy milyen az, amikor a Vasszűz tagjai Indiana
Jones-t és Leslie L. Lawrence-t megszégyenítő regényhősökké válnak, hogyan
lehet egy robbanásszerű zenei élmény hatására újból megszületni, tulajdonképpen
mit keres a Nine Inch Nails frontembere egy gyerekzsúron és sikerül-e Babiczky
Tibor hősének eladnia a Harry Pottert saját neve alatt, azt már mondják meg a
lapok! Szóval azoknak, akiknek hozzám hasonlóan ez a zenei világ a meghatározó,
biztos erősebben szól, nyilvánvalóan ők az első számú célközönség, de bejöhet a
metalt legfeljebb távolról, gyanakodva szemlélőknek is, viszont utóbbiaknak
kiemelten ajánlott az előszóval kezdeni, mellé pedig a lejjebb megtalálható
listára felpakolt dalokat is hallgatni, hiszen mindegyik megtalálható a
YouTube-on.
A kezdeményezés kiváló, a
végeredmény pedig úgy is ötcsillagos, hogy nem egyenletes a színvonal, ami egy
hasonszőrű gyűjtemény esetében nyilván nem is lehet elvárás. Összességében
elmondható, hogy a Stay Brutal! olyan lett, mint egy sokoldalú
válogatáslemez vagy egy előadó/zenekar soron következő nagylemeze: a
felvonultatott dalok (ebben az esetben ugyebár novellák) külön-külön nem
biztos, de egyben nagyon is megállják a helyüket. Megvannak a határozottan
magas színvonalú, kiemelkedő pontjai és a kevésbé erős, de attól még
emlékezetes bástyák is, amikre lehet támaszkodni. S talán az sem
szőrszálhasogatás, ha az úgynevezett “töltelékdalokat” említem, hiszen ezekből
is akad egy-kettő, de pont ettől különleges és változatos a válogatás.
Kíváncsian várom, hogy a későbbiekben milyen műfajok kerülnek terítékre,
ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy ez egy sorozat lesz…
Rafal Kosik lengyel SF-szerző, akinek először 2001-ben közölték egy fantasztikus novelláját a Fantastyka folyóiratban (ami Lengyelországban hasonló, mint itthon a Galaktika), innentől sorban jelentek meg a művei. Hazájában főként egy ifjúsági sci-fi sorozattal kapcsolják össze a nevét (Felix, Net, Nika). Összesen eddig négy regényt és két sci-fi novelláskötetet adott ki. Ezek különlegessége, hogy a feleségével közös vállalkozás jelentette meg mindegyiket. Cégük egy reklámügynökség is, ami fiatal lengyel szerzőket segít az írói karrier rögös útján. Kosik háromszor kapta meg a Janusz A. Zajdel-díjat, utoljára éppen a g.A.I.a.-ért (eredeti nyelven Rózaniec - Rózsafüzér), ami 2017-ben jelent meg. (Források: könyv hátulja, Wikipedia)