11/23/2023

Kettőt egy csapásra harmadik rész: Oppenheimer mindenütt

Amikor már mindenki elmondta a véleményét az Oppenheimerrel foglalkozó filmről és könyvről, itt az ideje, hogy csatlakozzak a partihoz (jó későn, ahogy mindig). Személy szerint én nagyon vártam mindkettőt, viszont nem tudtam, hogy melyikkel érdemes kezdeni. Utólag úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna a könyvvel, hiszen Robert J. Sawyer műve kiváló felvezetője lehet a filmnek.


Az Oppenheimer alternatíva
2023, 436 oldal, Metropolis Media, saját kép (a 72-es trolin ülve)

11/20/2023

Amikor az állatok az emberek ellen fordultak - Robert Repino: Mort(e)

Most, hogy végre az időjárás hasonlít a november vége felé megszokotthoz, elővehetjük azokat az olvasmányokat, amiket nem feltétlenül egy nyaralás mellé terveznénk be. A Mort(e) eredetileg 2015-ben jelent meg külföldön, és a kritikusok nagyon pozitívan fogadták. Idén végre hozzánk is eljutott a mű a Multiverzum Kiadó jóvoltából. A Névtelen háború ciklus első részében megismerhetjük az amerikai szerző által megálmodott posztapokaliptikus világot, ahol egy bosszúszomjas hangyakirálynő az általuk kifejlesztett biokémiai szerrel öntudatra ébreszti az állatokat, és ráveszi őket, hogy csatlakozzanak hozzájuk az emberiség elpusztításában.


Mort(e)
2023, 328 oldal, Multiverzum Kiadó, puhatáblás (saját kép)

10/24/2023

Az idei év egyelőre nem a folytatásoké... - Gitte Rose: Jéggé fagyott messzeségek (Áttűnő világok II.)

Eddig sajnos úgy tűnik, hogy a hazai szerzők idén megjelentetett könyvei nem hozzák a korábban megkezdett sorozatok minőségi folytatását. Előzőleg A Hold hősei második része okozott csalódást, most pedig az Áttűnő világok következő etapja váltotta ki a szomorúság érzését. Ha korábban még nem hallottatok Gitte trilógiájáról, ebben a bejegyzésben kicsit felzárkózhattok.

Jéggé fagyott messzeségek
2023, magánkiadás, 196 oldal, puhatáblás (saját kép)
 

9/25/2023

Józsefvárosi életérzés a 2010-es évek közepéről - Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Úgy gondolom itt az ideje annak, hogy a blogon a szépirodalom nagyobb helyet kapjon, szem előtt tartva azt, hogy hazánk íróitól is gyakran mutassak be egy-egy művet. A sort Pál Dániel Levente 2017-ben megjelent novelláskötete nyitja. Az Úr nyolcadik kerülete nem csak annak okán kezdett el érdekelni, mert magam is a kerület lakója vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, más milyennek látja ezt a városrészt, mik a tapasztalatai a környékről. A szerző költő és prózaíró, eddig összesen hét könyve jelent meg. A weblapján található bio-ból kiderül, hogy igen aktív alakja a magyar kulturális életnek, 2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, számos szervezet tagja. Ezúton is köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, és biztosított számomra egy példányt a műből.

Az Úr nyolcadik kerülete
320 oldal, Athenaeum, 2017, keménytáblás (saját kép)

9/22/2023

"Le kell menni kutyába!?" | Hobo Blues Band: Kopaszkutya - felfrissítve (GrundRecords, 2023)

(Jelenet a filmből, forrás: port.hu)

Bevallom őszintén, két évvel ezelőtt meglehetősen lesújtott Szomjas György filmrendező halála, ugyanis részben neki köszönhető, hogy egészen fiatalon (konkrétan kilenc évesen) azt a zenei világot választottam, ami idővel mindennapjaim szerves részévé vált: az 1993-ban kiadott CD hiányában (azt csak évekkel később sikerült beszerezni) a Kopaszkutya című film dalai gyakorlatilag hangról hangra ivódtak bele a szervezetembe. Egy rögtönzött bevásárlás alkalmával ugyanis a DVD-filmek között böngészve megakadt a szemem egy borítón: néhány hosszú hajú fickó egy sintértelepnek látszó hely félreeső részén körülvesz egy talán még náluk is szakadtabb ebet. Akkor és ott semmit nem tudtam volna találni, ami menőbb lehet és ez még jó sokáig nem is változott. (Szülői felügyelet nélkül nézni egy olyan filmet, amiben néhány - enyhén szólva - alulöltözött hölgy is szerepel, pedig talán még az első találkozásnál is maradandóbb élmény lehet ennyi idősen.)

9/13/2023

Kettőt egy csapásra második etap, avagy ígéretes hazai szerzők a láthatáron!

A szünet alatt természetesen nem hagytam fel az olvasással, viszonylag sok könyvet sikerült befejeznem. A következőkben két olyan hazai író művét szeretném bemutatni, akikről úgy gondolom, ígéretes jövő elé néznek, amennyiben kiaknázzák a lehetőségeiket. A fantasy és a horror rajongók most nagyon figyeljenek, legfőképp nekik lehet érdekes a bejegyzés, de a magyar szerzők kedvelőinek is érdemes lesz vetni rá egy pillantást. :) Érdemes kiemelni, hogy mindkettő történet kis hazánkban játszódik, ami miatt nálam plusz piros pöttyel indítottak, kicsit unom már, hogy Amerikában képzelnek el minden sztori. :)

Szarvassy László - Főnix
2023, Főnix Astra, 424 oldal, puhatáblás (saját kép)

9/06/2023

Felemelkedés - pszichózisnak minősített kozmikus (rém)történet


 Az Üsttel való kollaborációm első állomása Nicholas Binge Felemelkedés (Ascension) c. regénye. Magyarországon, talán mint az egyik legvártabb sci-fi könyv, idén jelent meg az Agave Könyvek gondozásában.

Hosszú ideig tartott, amíg elolvastam a könyvet, mintha én magam is a gigászi méretű hegyet másztam volna meg, ami a semmiből jelent meg a Csendes-óceán egy pontján. Az utazás, és az olvasásélmény is, távoli, csak körvonalakban maradt meg: felvillanó színek, elejtett részletek, hangok, időnként pedig emlékfoszlányokként előtűnő, tomboló hóvihar formájában. A konkrét részletek azonban, mintha csak egy ADHD-trip lett volna, elvesztek. Valahogy… ott maradtak a hegyen.

Harold gyermekkora óta különc, különleges képességű fiú, akiből felnőtt korában orvos, majd a hivatását később hátra hagyó, a világot járó, annak különös jelenségei után kutató tudós lesz.
Maga a regény Harold unokahúgának, Harrietnek küldött leveleiből áll, amiket a főhős halála után testvérei könyvbe rendeztek és kiadtak. A leveleken keresztül ismerjük meg Harold múltját, a hegyre vezető expedíció részleteit, majd annak végkimenetelét. A főhős azonban nem kerül közelebb hozzánk; karaktere számomra végig egysíkú maradt, mint egy lenyomat, egy kép, elfeledett cikk egy megsárgult régi újság lapjain.

Binge egy óriási, az emberiség létezésével kapcsolatos ismereteinket alapjaiban megrengető utazásra invitál bennünket, és mi azzal a reménnyel kelünk útra, vállalva a kihívásokat, hogy az utolsó laphoz, a hegy tetejére érve, elnyerjük fáradozásainkért méltó jutalmunkat, és magyarázatot kapunk a történtekre: egy, a regény koncepciójához méltó befejezést.

Így indulunk útnak, mi, az olvasók, Harold, a főhősünk, és egy csapat válogatott tudós, szakmájuk krémje, a világ különböző országaiból, hogy megfejtsük együtt a hegy titkát. Ahogy haladunk egyre magasabbra, az Everest c. filmet megidéző képi megjelenítések, a hóvihar, fagy, alaptáborok közé lassan bekúsznak a titkok, Harold emlékei volt feleségéről, akit évek óta nem látott, és akivel pont a hegyen találkoznak ismét (csakhogy a nő, Naoko, kissé zavart állapotban van), mellettük személyes vívódások, élettörténetek elevenednek meg, és így tudunk meg egyre többet Haroldról, eltitkolt családjáról, gyermekéről. Ennek ellenére, Harold nem került hozzám közelebb, sőt, igazából egyik szereplő sem tudott maradandó nyomot hagyni bennem, így amikor az első tragédia bekövetkezik, és valaki az életét veszti a hegyen, nem is rendültem meg különösebben.
Naoko karaktere és Santié, az örökbefogadott gyermeké azonban még a mai napig fel-fel bukkan az emlékeim között, mint egy necuke, és őrzöm a róluk szóló részeket. Az ő képükkel zárul a könyv, valami csodálatosan emberit megfogalmazva, a természetfeletti kalandok, küzdelmek után. Mert ahogy egyre távolodunk az alaptábortól, úgy bontakozik ki a kozmikus rettenet, és olvadnak egymásba a dimenziók, zavarodik meg az idő, majd bukkannak fel a gyilkos indulattól fűtött torz lények, hogy véget vessenek az expedíciónak. Így haladunk a csúcs, a végső reveláció felé; ám amit ott találunk, bár várható, bár sejthető és érthető, magához az úthoz képest összecsapottnak tűnik. Első olvasatra. Jobban belegondolva,  bizonyos részeket újraolvasva, megértjük az összefüggéseket, és azt a kissé spirituális üzenetet, hogy az út maga (vele az ott hátrahagyott lenyomataink) legalább annyira fontos, mint a megérkezés. Mégis, a hatalmas előkészítést követően joggal érezheti magát becsapottnak az olvasó, mint ahogy a könyvbéli karakterekben is felmerülnek kérdések.

Az olvasást követően hosszú napokig gondolkodtam a könyvön, és próbáltam helyre tenni magamban a történetet. De nem fogadtam el azt az érzést, hogy ez így egyáltalán nem volt a helyén. Valami tényleg nem stimmelt, de ennek így kellett lennie, mert az ilyen utazásoknak pont ez az értelme. És amikor visszagondolok a történetre, a téridő egy bizonyos pontján én is újra ott vagyok, érzem a hideget, a dimenziók áthajlása által alkotott természetfeletti közelségét, a baljósan kavargó hóvihar mögött rejtőző elkerülhetetlent. És a köztük megbújó igaz emberi értékeket.

A könyv nem tökéletes, vannak részek, ahol komolyan elgondolkodtam, például, a tudósok párbeszédén az örökítőanyaggal kapcsolatban, mert ezt „illik tudni” az ő köreikben, vagy az expedíció valódi célja is, amikor fény derül rá, annyira olcsónak hat (amúgy mégis, szomorúan mondhatom, jellemzi a ma emberét), ám összességében megérte. Megérte megmászni azt a hegyet. Én már értem, hogy miért.

Négy és fél üst az ötből.