Fagyi, popcorn és némi édesség | THIS CALLING - Nightlife (H-Music Hungary, 2024)

Napok óta más sem szól nálam rotációban, mint a This Calling új albuma. (Előtte meg az előző pörgött oda-vissza, úgyhogy meglepne, ha kimaradnának az év végi Spotify-listámból.) Egyelőre csak digitálisan, de ha minden igaz, hamarosan a CD is befut, ugyanis az ilyen instant kedvenc muzsikákból nagyon kell a fizikai formátum, meg hát a borítókép is pazar, szeretném sokszor és sokáig elnézegetni. De hogy kik is ezek az arcok, ha esetleg nem tudnád? A bandát még pár éve Fellegi Ádám (Noble Victory, Bridge To Solace, The Idoru) és Bödecs András (The Idoru, Poison Alley) hozták össze, hogy tisztelegjenek a négyakkordos, ultra dallamos HC/punk színtér előtt. A 2020-as debütlemezre (Methods of Protest) csatlakozott hozzájuk a Magma Rise-ból Herczeg László gitáros, a fixálódott élő felállásban pedig (ahogy magán a korongon is) ott van a doboknál Szirota Márió (ex-Alvin és a Mókusok) és a bőgőnél Pap Attila (Patikadomb, Soulwave), valamint a műfaj határait kitolva, már-már a popularitást megcélozva - nagyon helyesen - Pettenkoffer Zsófi, Szabó Léna és Vida Írisz Minami a vokálban, a fémszíveket is megdobogtató, fülsimogató pillanatokat hozva. Összességében garantált az arconpörgés már az első hangoktól kezdve, de az angyali hangú trió finomít valamennyit ezen a szigorúságon.

"Nincsen párja a világon!" | SALVUS - Szabad szemmel (H-Music Hungary, 2024)

A Salvus az egyik kedvenc magyar zenekarom.

Biztos vagyok benne, hogy az Archaic soraiban is muzsikáló Erdélyi Péter, valamint azonnal megjegyezhető, karakteres énekhangú Pötörke Zoltán frontember nevével-arcával leginkább fémjelezhető banda egyike azon kevés hazai, magyar nyelven metalzenét játszó csapatoknak, akik hamar a fülben ragadó (és nem túlzottan populárisra vett) témákat játszanak, kifogástalanul egyensúlyoznak a durvább témákat szellősebb-dallamosakkal váltogató, egyedi zenei világukban, szövegeik pedig kifinomultak, intelligensek, ráadásul kritikai éllel is rendelkeznek. Utóbbi pedig egyáltalán nem nyílt, arcba mászóan direkt módon jelenik meg, sokkal inkább úgy, mint a költészetben: csodálatos metaforák, szívet-elmét-szemet-fület megnyitó allegóriák sorakoznak dalaikban, én pedig talán azért is szeretem Zoli verseit, mert akárhogy kapcsolódhatok hozzájuk.

Eddig is megvoltak a bármikor bevethető, agyonjátszott kedvenceim tőlük (a Hazavár, a Beszél a bölcs, a Koszorút fejekre, a Festékre vászon, a Méltatlanok jutalma, az Erdő meg a Késve gyászoló és akkor a 2012-es Metamorf kislemez remek feldolgozásait nem is említettem), de most, hogy a jobbnál jobb klipes kislemezdalok - mínusz Túl az Óperencián - után egyben hallhatom az ötödik, Szabad szemmel címre keresztelt album dalait, nehezen tudnék egy új instant favoritot választani.

Kettőt egy csapásra harmadik rész: Oppenheimer mindenütt

Amikor már mindenki elmondta a véleményét az Oppenheimerrel foglalkozó filmről és könyvről, itt az ideje, hogy csatlakozzak a partihoz (jó későn, ahogy mindig). Személy szerint én nagyon vártam mindkettőt, viszont nem tudtam, hogy melyikkel érdemes kezdeni. Utólag úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna a könyvvel, hiszen Robert J. Sawyer műve kiváló felvezetője lehet a filmnek.

2023, 436 oldal, Metropolis Media, saját kép (a 72-es trolin ülve)

Amikor az állatok az emberek ellen fordultak - Robert Repino: Mort(e)

Most, hogy végre az időjárás hasonlít a november vége felé megszokotthoz, elővehetjük azokat az olvasmányokat, amiket nem feltétlenül egy nyaralás mellé terveznénk be. A Mort(e) eredetileg 2015-ben jelent meg külföldön, és a kritikusok nagyon pozitívan fogadták. Idén végre hozzánk is eljutott a mű a Multiverzum Kiadó jóvoltából. A Névtelen háború ciklus első részében megismerhetjük az amerikai szerző által megálmodott posztapokaliptikus világot, ahol egy bosszúszomjas hangyakirálynő az általuk kifejlesztett biokémiai szerrel öntudatra ébreszti az állatokat, és ráveszi őket, hogy csatlakozzanak hozzájuk az emberiség elpusztításában.

2023, 328 oldal, Multiverzum Kiadó, puhatáblás (saját kép)

Az idei év egyelőre nem a folytatásoké... - Gitte Rose: Jéggé fagyott messzeségek (Áttűnő világok II.)

Eddig sajnos úgy tűnik, hogy a hazai szerzők idén megjelentetett könyvei nem hozzák a korábban megkezdett sorozatok minőségi folytatását. Előzőleg A Hold hősei második része okozott csalódást, most pedig az Áttűnő világok következő etapja váltotta ki a szomorúság érzését. Ha korábban még nem hallottatok Gitte trilógiájáról, ebben a bejegyzésben kicsit felzárkózhattok.

2023, magánkiadás, 196 oldal, puhatáblás (saját kép)

 

Józsefvárosi életérzés a 2010-es évek közepéről - Pál Dániel Levente: Az Úr nyolcadik kerülete

Úgy gondolom itt az ideje annak, hogy a blogon a szépirodalom nagyobb helyet kapjon, szem előtt tartva azt, hogy hazánk íróitól is gyakran mutassak be egy-egy művet. A sort Pál Dániel Levente 2017-ben megjelent novelláskötete nyitja. Az Úr nyolcadik kerülete nem csak annak okán kezdett el érdekelni, mert magam is a kerület lakója vagyok. Nagyon kíváncsi voltam, más milyennek látja ezt a városrészt, mik a tapasztalatai a környékről. A szerző költő és prózaíró, eddig összesen hét könyve jelent meg. A weblapján található bio-ból kiderül, hogy igen aktív alakja a magyar kulturális életnek, 2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja, számos szervezet tagja. Ezúton is köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával, és biztosított számomra egy példányt a műből.

320 oldal, Athenaeum, 2017, keménytáblás (saját kép)

"Le kell menni kutyába!?" | Hobo Blues Band: Kopaszkutya - felfrissítve (GrundRecords, 2023)

(Jelenet a filmből, forrás: port.hu)

Bevallom őszintén, két évvel ezelőtt meglehetősen lesújtott Szomjas György filmrendező halála, ugyanis részben neki köszönhető, hogy egészen fiatalon (konkrétan kilenc évesen) azt a zenei világot választottam, ami idővel mindennapjaim szerves részévé vált: az 1993-ban kiadott CD hiányában (azt csak évekkel később sikerült beszerezni) a Kopaszkutya című film dalai gyakorlatilag hangról hangra ivódtak bele a szervezetembe. Egy rögtönzött bevásárlás alkalmával ugyanis a DVD-filmek között böngészve megakadt a szemem egy borítón: néhány hosszú hajú fickó egy sintértelepnek látszó hely félreeső részén körülvesz egy talán még náluk is szakadtabb ebet. Akkor és ott semmit nem tudtam volna találni, ami menőbb lehet és ez még jó sokáig nem is változott. (Szülői felügyelet nélkül nézni egy olyan filmet, amiben néhány - enyhén szólva - alulöltözött hölgy is szerepel, pedig talán még az első találkozásnál is maradandóbb élmény lehet ennyi idősen.)