A szimulátor egy méltatlanul kevéssé ismert sci-fi remekmű, Daniel F. Galouye egyetlen magyar nyelven megjelent kisregénye.
Őszintén megvallva szinte mindig félve veszek elő egy régi könyvet,
mert még ha klasszikus is, sokszor tele van szörnyű megoldásokkal. Azt
vettem észre, hogy főleg a huszadik század közepén és utána íródott
könyvek általános jellemzője a felületesen megírt történet, a felszínes,
ellenszenves, korlátolt gondolkodású karakterek, a főszereplő magára
utaltsága, az események ok-okozat nélküli egymásra halmozása és úgy
általánosságban a kohézió hiánya.
Örömmel vettem észre, hogy erre a könyvre szinte egyik se jellemző.
A szimulátor elvi leírása még mai szemmel nézve is elég modern, az
ember nem gondolná, hogy a könyv olyan régi, hogy még a technológiai
előzmények sem léteztek. A felbukkanó szereplők pedig nemcsak hogy nem
felszínesek, de kilétük, munkájuk, a többi karakterrel való kapcsolatuk
többletjelentéssel is bír, aminek nagyon örültem.
2034-ben járunk, és az író által megálmodott jövő a mű 1964-es
megjelenéséhez képest nagyon is realisztikusnak mondható. Vannak repülő
autók, a dohányzás be van tiltva, a ruhákat és az ételeket automaták
gyártják on demand, a fegyverek erőssége állítható a bénítástól a
halálosig. 60 év távlatából nem mondanám ezeket nagyon elrugaszkodott
ötleteknek.
Ebben a világban alkotja meg Hannon Fuller a Simulacron nevű gépet,
amelyet arra használna, hogy a benne létrehozott mesterséges társadalom
reakcióit figyelembe véve előre jelezhesse a társadalom reakcióit a
világ változásaira. Ezt az ötletet karolja fel Howard P. Siskin
milliárdos, akinek nagyratörő politikai tervei vannak, és erre
tökéletesen megfelelne Fuller szimulátora. Siskin persze kifelé azt
kommunikálja, hogy szociális szimulációkat végeznek majd a géppel,
titkolt célja azonban egy korlátlan hatalom elérése. Ám a gép
finomhangolási folyamatainak befejezése előtt Fuller váratlanul meghal.
Itt kerül a képbe Doug Hall, akinek Fuller munkáját kellene
befejeznie. Ám közben olyan dolgok történnek körülötte, amit képtelen
felfogni és lassanként az őrületbe kergetik. Vajon Fuller tényleg
öngyilkos lett? Hogy tűnhetett el a cég biztonsági főnöke egyik
pillanatról a másikra úgy, hogy utána senki nem emlékezett rá, hogy
valaha is létezett? Miért töröltek egy szimulánst a gépből, aki
vélhetően rájött valamire? Doug Hall lassan paranoiássá kezd válni a
rengeteg megmagyarázhatatlan történéstől és attól a gyanútól, hogy
valaki meg akarja ölni.
Rendkívül izgalmas és fordulatos a történet, technikailag és
gondolkodásmódjában jóval megelőzte a korát. Van benne egy kicsi, nem
túl erőltetett, de pont a helyén kezelt isten-elmélet, ami nagyon jól
illik a történetbe. Ahogy haladunk előre egyre inkább elveszítjük a
valóság talaját, már csak abban bizhatunk, hogy Doug és azon kevesek,
akikben megbízik még képesek kézben tartani a dolgokat.
A sztori végefelé felsejlett előttem egy lehetséges befejezés
gondolata, és nagyon reméltem, hogy Galouye is ugyanezt a befejezést
találta ki. Örömmel konstatáltam, hogy nem voltak véletlenek a korábban
elejtett utalások, és zseniális befejezést kapott egy végig tökéletesen
megkomponált remekmű. Csak ajánlani tudom.
Totti
